Folytatódik-e a lendület?

2016. március 01., 22:05 szerző: Jankó Árpád
hozzászólás
Dunaújváros –Nagyszerű hétvége volt. Így summázott Radulovics Bojana, a kézilabda akadémia szakmai igazgatója az oroszok elleni sikeres továbbjutást követően.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

–Küzdött minden játékos. Ilyet láttunk a tavalyi Fradi elleni döntetlenre végződött bajnoki mérkőzés után Zdravko Zovko bemutatkozásán. Volt egy kis görcs a vasárnapi mérkőzés elején, de Oguntoye védései és a védekezés feljavulása után átlendültünk a holtponton, és nagyszerűen kézilabdáztunk. Együtt lélegzett a csapattal a szurkolótábor. Nagyon jó érzés volt. Csütörtökön újabb komoly feladat vár ránk. Az Érd csapata érkezik, 18 órakor játszunk velük. Nagyon jó csapat, de most balszerencsés mérkőzést játszottak Párizsban, és a kevesebb dobott gól alapján kiestek a KEK-ből. Nem lehetnek rózsás hangulatban. Valamelyest ez számunkra jelenthet lélektani előnyt, de én inkább abban bízom, hogy olyan nagyszerű lendületben vagyunk, ami tartani fog sokáig. Az pedig kimondottan jó, hogy sűrűn vannak a mérkőzéseink. Radulovics Bojana utolsó mondatát erősítette meg György László edző is.

–Volt ilyen nehéz sorozatunk már januárban is. De azért végeztünk kegyetlenül komoly munkát a téli alapozáson, hogy edzettek legyünk, hogy el tudjuk viselni a nagy terhelést. Most a technikai, a taktikai képzés kerül a központba. Sajnos az oroszok elleni két mérkőzés után vannak sérüléseink, de ezek meggyógyulnak majd a csütörtöki mérkőzésig. Ezen munkálkodik a csapat vezetése. Az pedig minta lehet, hogy kimagasló hozzáállással vertük ki az Asztrahanocska csapatát. Ezt a forró hangulatot nekibuzdulást kell csütörtökön is folytatni. A játékosok pénteken és vasárnap megértették, hogy mekkora súlya van az EHF Kupa elődöntőjébe kerülésnek. (Igaz, a hétfői országos sportlap, csak egy rövid egyhasábos cikkben, fotó nélkül méltatta a Kohász bravúrját. – A szerkesztő) Persze voltak és lesznek is hibák, amiket ki kell javítani, de akadt, nemis egy, remek begyakorlott mozdulat is– mondta a Kohász edzője. Nos, tehát így áll jelenleg a Dunaújvárosi Kohász zászlaja a csütörtöki derbi előtt. Minden egyéb elemzés, méltatás, jóslás esetleges. Az ellenfél erős csapat. Az Érd együttese nyitott tenyér a Kohász számára, és ez viszont is ugyanígy igaz. A harmadik helyen áll csütörtöki ellenfelünk a tabellán, s a negyediken a Dunaújvárosi Kohász. Mindkét csapat egyformán 26 ponttal várja a folytatást.

Szélsőjük a szerb Krpez Katarina vezeti a góllövő listát 134 találattal, és Klivinyi a negyedik (94) Kovács Anna (107) mögött. Vagyis: mindkét csapat keretében akadnak kapura komoly veszélyt jelentő támadók. Minden bizonnyal az fog dönteni, hogy kinek az akarata érvényesül majd a játékban, és ki ejt majd kevesebb hibát. Az ifjúsági csapat 13.30, a junior gárda 15.30 órakor lép pályára az Érd ellen.

Jankó Árpád

hozzászólás

Facebook

Hozzászólások