Sport

2017.04.09. 17:30

Fontos a kiváló főpróba a LEN Kupa előtt

Dunaújváros - A női vízilabda-bajnokság bronzpárharcának első felvonását játssza hétfőn 19 órától a Fabó Éva Sportuszodában a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics gárdája és a Szeged.

Gallai Péter

A vesztes elődöntők után két csalódott csapat párviadala következik, szokták volt mondani. Való igaz, hogy ilyenkor nem egyszerű motivációt találni. Különösen egy olyan együttes, jelen esetben a DUE-Maarsk számára, amely egyértelműen a döntőt és az aranyérmet célozta meg. A dunaújvárosiak a szezonbeli, BVSC elleni pozitív mérleg alapján is okkal bizakodhattak a továbbjutásban. Nem így lett, 2-1-es összesítéssel a fővárosiak játszhatnak a fináléban az Újpesttel. Ezzel szemben az UVSE ellen alulmaradó Szeged játékosai kevésbé lehetnek elkeseredve, hiszen a címvédő érvényesítette a papírformát, és 2-0-val lezárta a párharcot. Bár az első, 10-8-as meccsen a Szeged alaposan megnehezítette az Újpest dolgát. A második felvonáson már nem sok kérdés volt, 20-7-re nyert Áts Bertalan együttese.

Menczinger Katáék remélhetőleg túltették magukat a csalódáson Fotó: Ady Géza

Ami a két csapat mérlegét illeti: a DUE-Maarsk abszolút fölényben van, hiszen az összes meccsüket megnyerték a Szeged ellen, számszerűsítve a győzelmeket, 15-5, 16-3, 13-10 és 14-8 született.

Mihók Attila csapata számára a mai összecsapás lesz a főpróbája a pénteki LEN Kupa elődöntőnek, tehát egyáltalán nem mindegy, milyen játékkal rukkolnak ki a lányok. Horváth Brigitta arról beszélt, szerette volna azt mondani, milyen jó, döntőben vannak: - A LEN Kupában még van esélyünk a fináléra, bízom abban, hétfőre összekapjuk magunkat, és nem nehezítjük meg a dolgunkat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!