Sport

2014.01.14. 17:40

A város jelentős eseménye lett a Carissa Kupa

Dunaújváros - A nagy érdeklődéssel várt kispályás labdarúgó XII. Carissa Kupa sajtótájékoztatóját tartották kedden a torna szervezői.

Agárdy Csaba

A programot Sztankovics László, Dunaújváros Megyei Jogú Város Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottságának elnöke nyitotta meg, aki elmondta, hogy ez a rendezvény a város jelentős eseményévé nőtte ki magát az utóbbi években. Így a város vezetése természetesen erkölcsileg és anyagilag is támogatja a tornát.

A technika részletekről a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség főtitkára, Petrás Gábor tartott rövid tájékoztatást.

-A Dunaújváros Sportcsarnokban pénteken 17 órakor kezdődnek a csoportmérkőzések, amelyek szombaton is folytatódnak. A továbbjutó tizenhat csapat vasárnap kieséses rendszerben folytatja a küzdelmet. A kiesők a vigaszágon a Duna VIV Kupáért folytatják. A vasárnap délutáni helyosztók között bemutató mérkőzések színesítik a programot. Pályára lép a Dunaújváros PASE és a Holler FC U9-es együttese. A finálé előtt pedig a DF Green Pet FC és a Dunakesz Kinizsi futsal csapatai játszanak egymással.

A torna futball mellett egy jótékony akcióról is szól, amelyről a DLSZ Társadalmi Szerepvállalás Bizottságának elnöke, Tóth Imre adott tájékoztatást.

-A dunaújvárosi kórház CT vásárlásához kívánunk hozzájárulni. Eddig több mint hatszázezer forint gyűlt össze. A tornán tombolát is értékesítünk, amelynek fő díja két darab AC Milan meccsre szóló belépő lesz. A tombola bevétel teljes egészében az adományt gyarapítja majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!