Sport

2013.09.04. 17:59

Futballozó hölgyek DPASE-nél

Az előző bajnoki esztendőben a tizedik helyen végzett a Dunaújváros PASE női labdarúgócsapata a Fejér megyei bajnokságban, a városi kispályás sorozatban viszont aranyérmes lett.

Gróf András

Az együttes edzője, Vigh György jobb szereplésben bízik a két hete indult szezonban.

– A tavalyi gyengébb szereplés a rossz őszi teljesítménynek volt köszönhető. A nyáron kisebb változás történt a játékoskeretben. Jelenleg tizenhat labdarúgó látogatja az edzéseket. Két játékos iskolai elfoglaltság miatt távozott, viszont hat játékos érkezett a gárdához. Köztük olyanok, akik korábban az NB II-ben is szerepeltek a csapatunkban. Ezen kívül további erősítéseket is tervezünk.

A DPASE női futball csapatának edzője, Vigh György jobb szereplésben bízik a két hete indult szezonban

– Miként sikerült a nyári felkészülés?

– Szerencsére a körülményeink egyre jobbak, így csak a munkára kellett koncentrálnunk. A Dunaújváros Stadionban júliusban megrendezett kispályás Zeus Kupát sikerült megnyernünk, ami erőt adott a további munkához.

– A bajnoki mérkőzéseket új helyszínen, a Dunaújváros Stadionban rendezik meg ettől a szezontól kezdve

– A hazai találkozókat vasárnaponként 10 órától a Dunaújváros Stadionban játszhatjuk. Reméljük, így többen lesznek kíváncsiak a mérkőzéseinkre. A Pálhalmán tartott két edzésen kívül egyszer ezen a helyszínen is gyakorolhattunk.

– A közelmúltban a kereten kívül a vezetést is megerősítették

– A női szakág vezetésében szerepet kapott Szabó Tamás, aki hosszú évekig irányította a Pentele NB I-es csapatát.

– Túl vannak az első két fordulón. Milyen eredményeket értek el?

– Az első fordulóban hazai pályán 1-0-ra nyertünk a Gárdony ellen. Ezen a találkozón sajnos rengeteg gólszerzési lehetőségünk kimaradt. Az egyetlen gólunkat Zumbulisz Martina lőtte. A második körben Bicskére utaztunk, ahol Zumbulisz Martina két, Miskovicz Nóra szintén két, valamint Gulyás Zsanett és Horváth Edina találataival 6-0-ra győztünk.

– A felnőtt csapat mellett gondolnak az utánpótlás-nevelésre is

– Javában szerveződik az U15-ös korosztályú csapatunk, ahová várjuk a lányok jelentkezését, de a felnőttek közé is bátran jöhetnek a labdarúgás iránt érdeklődő hölgyek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!