Sport

2017.08.20. 16:05

Futsal: A kemény edzés miatti fáradtság látszott a csapaton

DUNAÚJVÁROS A nyaralás utáni munkakezdés kemény feladat szokott lenni. Az élsportban sincs másképp. A Dunaferr DUE Renalpin FC futsalcsapata az elmúlt szezont ismét ezüstéremmel zárta. A nagy riválisai erősen készülődnek, ezért ők is alapos munkába kezdtek. Schrancz Balázs edző a harmadik hete tartó munkáról és az első felkészülési mérkőzések tapasztalatairól is mesélt.

Balogh Tamás

Fontos-e a győzelem a felkészülési mérkőzéseken?

- Azt szokták mondani, az eredmény nem számít, nem az a legfontosabb. Én viszont egy dolgot nem szeretek: a vereséget. Ezért nekem a hozzáállás és a mutatott játék mellett fontos az eredmény.

Az első felkészülési mérkőzésről mit tud mondani? 8-6-ra nyertek.

- A Szigetszentmiklós ellen az első félidőt kettő nullára hozta a csapat. Egy ilyen vezetéssel a szünetre menni? Azt bármikor aláírom. Azzal együtt nagyon sok lehetőségünk volt, de azt is láttam, Rigónak jól kellett védenie, hiszen az ellenfélnek is volt egy-két ígéretes lehetősége. Ez biztos, hogy nem jó jel, de azt kértem a fiúktól, hogy egészpályás letámadást alkalmazzunk, amiben ez benne van. De csak azért, mert nem tökéletesen csináltuk.

A futsalcsapat új szakvezetője, Schrancz Balázs elégedett az eddig elvégzett munkával Fotó: Ady Géza

Jó csapat volt az ellenfél?

- Igen, és ezt már az elején elmondtam, nem szabad őket lebecsülni, hiszen már az NB I kapuján kopogtatnak. Fiatal, jó erőkből álló, sokra hivatott társaság. Megérdemelten szereztek gólokat. Ezt a képet azért kiegészíti, mi sok cserével játszottunk, de ez a felkészülés alatt így fog történni.

Milyen volt a mérkőzés színvonala?

- Jó, fordulatos, kemény összecsapás volt. Nagyon megfelelő partnert találtunk az első alkalomra. A sok kapott gólt ide is és oda is a fáradtság számlájára írom.

Már hat gólnál járt a csapatunk, amikor megakadt a gépezet.

- Nem is gondoltam arra, hogy mi lesz a vége. Látni lehetett, hogy az előző két hét kemény munkája, fáradtságként jött ki a csapaton. Sok gólt kaptunk, de az is látszott, még egyszer nem fogunk abban a felállásban játszani, mint azokban a percekben. A bajnoki meccsen nem leszek ennyire bevállalós.

A fiatalok?

- Ebben a szakaszban együtt léptek pályára a most a csapathoz került fiatalok. Sok gólt kaptak, de nem szidtam le őket, hiszen lehetőséget kell biztosítani a számukra. Rajtuk múlik, hogy élnek-e vele vagy sem. Itt vannak minden edzésen, és nagyon jól dolgoznak. Az ott megtanultakat viszont a mérkőzéseken is szeretném tőlük látni.

A második ellenfél a Testnevelési Egyetem csapata volt, itt döntetlen született.

- Várható volt, hogy ebből is jó mérkőzés kerekedik majd ki. Tudtuk róluk, hogy fiatalok, valamint jó játékerőt képviselnek, és emellett sokat futnak.

Mintha lemásolták volna az előző meccs forgatókönyvét!

- Én is úgy éreztem. Nagyon jól kezdtünk, jó iramot diktáltunk. Sajnos az utolsó passzok, a lehetőségek kimaradtak. Szép támadásokat vezettünk, és jók voltak a pontrúgásaink is. A második félidőben húsz percig jól ment a játék, egy sor helyzetet dolgoztunk ki, amiből hármat be is lőttünk. Ez megfelelő teljesítmény volt, hiszen ez a harmadik hete, hogy dolgozunk, most még sokkal többet nem is vártam.

A záró negyedórában viszont négy gólt is lőtt a TE, amire csak kettővel tudtunk válaszolni

- Tudni kell, hogy akkor átálltunk egy 5-4-es rendszerre, ami sajnos nem jól működött, hiszen ebből két gólt is kaptunk. A mostani időszakban ez a dolgunk, hogy föltárjuk a hibákat, és dolgozzunk a kijavításukon, ahogy azt másnap már meg is tettük.

Hogy állnak a fiúk a kondícióval?

- Legalább ilyen fontos, hogy nagyon jól állnak az edzésekhez. Szinte az egész sorozatot nehéz körülmények között, a nagy hőségben teljesítették, de zokszó nélkül, keményen odatették magukat. Ennek velejárója a fáradtság, ami úgy látom, hogy a mérkőzések második felére következik be. A kondíciójuk fokozatosan javulni fog. A válogatottaknak is, hiszen az edzőtáborukban is nagyon kemény munka vár rájuk. Az első mérkőzéseken főképp azok kapnak szerepet, akik a válogatotthoz fognak csatlakozni, hiszen utána majd másfél hónapig nem fogom látni őket. Ez egyfelől jó, mert büszkék vagyunk rá, másrészt a közös munkánkat nem segíti.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!