Sport

2016.05.26. 13:45

Gebei Péter hét csodája

Dunaújváros - Gebei Péter, az egykori dunaújvárosi válogatott jégkorongozó ma nemzetközi játékvezető, hatalmas sikert ért el. Bekerült a világ legjobb tizenhat bírója közé, és így részt vehetett a vasárnap befejeződött oroszországi TOP divíziós világbajnokságon. Erre legutóbb harmincnégy éve volt példa, amikor Schell László működhetett közre a legmagasabb szintű vb-n.

Agárdy Csaba

Gebei Péter nemhogy résztvevője volt a szentpétervári és moszkvai eseményeknek, hanem nagyszerűen helyt is állt. Hét mérkőzésen fújta a sípot - mindenki megelégedésére. A dunaújvárosi sportember így emlékszik vissza az oroszországi napokra.

- A világbajnokság minden egyes pillanata szenzációs volt, szigorú napirend szerint éltünk. Fél hétkor keltem, utána konditerem, majd futás. Tíz órától egyórás elméleti kötelező oktatás volt, az előző napi mérkőzéseket értékelték a játékvezetők ellenőrei. Egyéni elemzés is volt, de hogy ez mindenki előtt történjen meg, azt az érintett játékvezetőnek engedélyeznie kellett. Az én működésemre szerencsére egyszer sem volt panasz, sohasem kerültem szóba.

Gebei Péter a Kanada - Fehéroroszország mérkőzés előtti kézfogása Corey Perryvel, a juharlevelesek kapitányával. Perry nem más, mint annak a huszonhét játékosnak az egyike, aki tagja a Triple Gold Clubnak, vagyos azoknak a jégkorongozóknak a társaságának, akik olimpiát, világbajnokságot és Stanley Kupát is nyertek
Fotó: Mudra László

Gebei Péter hét mérkőzést, a Kanada - Fehéroroszországot, a Franciaország - Szlovákiát, a Finnország - Fehéroroszországot Péterváron, a Svédország - Norvégiát, a Norvégia - Kazahsztánt, a Dánia - Csehországot és a Lettország - Norvégiát Moszkvában vezette.

- Szentpéterváron kezdtem, majd egy hét után Moszkvába kerültem. A két város között hatalmas különbség volt. Szentpéterváron minden barátságos volt, egy hétezer férőhelyes csarnokban rendezték a mérkőzéseket, a szállodától gyalog tíz percre volt a csarnok. Moszkvában viszont irtózatos méretek fogadtak, az Ice Palace tizennyolcezer néző befogadására alkalmas, két edzőcsarnoka van, abból az egyik hatezres. Itt a szállodánk autóval volt negyven percre a jégcsarnoktól. Egy öltöző hatszáz négyzetméteres volt.

Gebei Péter még az elutazása előtt nyilatkozta lapunknak, hogy nagy izgalommal várja a világbajnokságot, hiszen olyan játékosoknak fog vezetni, akiktől legszívesebben autogramot kérne. Adódik a kérdés: hogyan fogadták az újonc magyar bírót a világsztárok?

- Hihetetlen, milyen nagy tisztelettel vannak ezek a hokisok a játékvezetők iránt. Például a kanadaiak csapatkapitánya, Corey Perry, amikor nekik vezettem, a meccs előtti kézfogásnál nevemen szólított, s azt mondta: jó meccset kívánok Péter! Több játékossal is tudtam beszélni, mivel Szentpéterváron a három legnépszerűbb csapat - Kanada, USA és Finnország - volt egy szállodában és velük voltunk mi játékvezetők is. Itt teljes elszeparálás volt, a játékvezetők a külvilággal nem tarthattak kapcsolatot, a telefonjainkat is le kellett adni. A három csapatot pedig azért védték, mert nagyon értékes és népszerű jégkorongozók alkotják és rengeteg rajongó követi őket. Mint az Oscar-díj átadásnál, kordonnal kellett elzárni a szállodát, annyi autogram-vadász volt. A szállodában több NHL-sztárral is beszélgethettem, akik maguktól jöttek oda hozzám, például a finn Mikko Koivu és a kanadai Connor McDavid érdeklődött, hogy milyenek az európai szabályok, milyen az európai játékfelfogás. Egyszer én mentem oda a kanadaiak edzőjéhez és mondtam neki, milyen jó csapatuk van. Erre ő azt válaszolta, hogy iit csak csak huszonöt kanadai hokis van, míg te a világ tizenhat legjobb játékvezetője között szerepelsz. Nagyon szerények, nagyon szimpatikusak ezek az emberek, mivel a vb kezdete előtt már négy nappal együtt voltunk, így volt időm megszokni a közeget. Így már nem tartottam tőlük a mérkőzések előtt.

Gebei Péter elmondta még, hogy a legnagyobb élménye a Kanada - Fehéroroszország mérkőzés volt, míg a legnehezebb meccse a 3-2-re végződött svéd - norvég északi rangadó.

Ez a mérkőzés azért is emlékezetes számára, mert ekkor jött az ajánlat a világ második legerősebb bajnokságából, az orosz bázisú, KHL-ből, hogy szerződjön hozzájuk profi játékvezetőnek.

- Azonnal elém tettek egy egy plussz egy évre szóló keretszerződést, sőt, azt is felajánlották, hogy az EBEL-ből, ahol most dolgozom, ha kell, kivásárolnak. Amire nagyon büszke vagyok, hogy csak én kaptam ilyen ajánlatot. Még nem döntöttem el, hogy elfogadom-e a szerződést, mondtam nekik, várjuk meg a világbajnokság végét, egyeztetnem kell a családdal és kikérem egy-két jó barátom véleményét. Ami számomra nagyon fontos, hogy engem ide meghívtak, miközben nagyon sokan jelentkeznek, hogy a KHL-be kerülhessenek.

Arra a kérdésünkre, hogy gondolt-e arra, hogy a hét csoportmeccs után az egyenes kieséses rendszerben is foglalkoztassák, gyors választ kaptunk: Nem.

- Többéves íratlan szabály, hogy az elsőéveseket mindig hazaküldik a csoportmeccsek után. Ketten voltunk újoncok, egy amerikaival, még hat embernek köszönték meg a munkáját, de őket az értékelések után küldték haza.

A jövőt illetően megtudtuk, a harminckettes világbajnoki keretben bennmaradt, és csak rajta múlik, ott lesz e a közös rendezésű német- francia vébén.

Gebei Péter amíg Szentpéterváron tartózkodott, addig megnézte a magyar válogatott minden mérkőzését. Elmondta, hogy tényleg nagyon jó véleménnyel voltak a szakemberek a magyar válogatott fejlődéséről, teljesítményéről. Általános vélemény volt, a tűz, a szív és a lélek csapata a magyar, sőt, még a sebességünket, a korcsolyázó technikánkat és a bottechnikánkat is jónak tartották, de hiányolták, hogy a hokinak ez a három egysége nem igazán összehangolt a játékunkban. Nincs olyan összhang, mint a tűz, a szív és a lélek között.



 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!