Sport

2017.03.20. 19:35

Gorillák tábora: kihívásra készen

Dunaújváros (szsz) - Története legnagyobb kihívása előtt áll amerikaifutball-csapatunk: a hét végén kezdődnek a Hungarian Football League, azaz a hazai legjobbak küzdelmei. Idén először a Gorillákkal.

Szabó Szabolcs

Amióta hivatalosan is eldőlt, hogy a DAK Acél Dunaújváros Gorillaz a legmagasabb osztályban - Hungarian Football League - indul, azóta a tudatos csapatépítés mellett extra energiákat is mozgósítanak a játékosok és a szakmai stáb.

A felkészülési sorozat fontos csúcsállomása volt a mögöttünk hagyott hét végén: helyben, az egykori vidámpark helyén található műfüves pályán edzőtáborozott újonc csapatunk. Az együtt töltött idő nagy részében főként a taktikai elemeket és a speciális helyzeteket gyakorolták a játékosok az edzők iránymutatásai alapján. Az edzőtábor vasárnap este ért véget, és elindult a visszaszámlálás az első HFL mérkőzésig, amely a történelmi jelző mellett a kőkemény rangadó is lesz.

A magyar kiemelt osztály nyitófordulójában, március 25-én, szombaton 14 órától a a sokszoros magyar bajnok Budapest Wolves gárdája érkezik a Dunaújvárosi Stadionba.

Fontos hír a szurkolóknak: a találkozó dunaújvárosi és környéki lakcímkártyával ingyenesen tekinthető meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!