Sport

2016.11.16. 21:25

Győzni az önbecsülésért

Dunaújváros - Egyetlen dunaújvárosi szurkoló sem gondolta, hogy a D. Kohász női kézilabdacsapata az első EHF-mérkőzésen hétgólos vereséget szenved. Így György László edző sem sejtette a súlyos vereség bekövetkeztét.

Jankó Árpád

- Valóban nem gondoltam, hogy az első húsz percben zárlat következik be a játékunkban. Kaotikus támadásokat, sebezhető védekezést produkáltunk. Pedig tudtuk, mit fog csinálni az ellenfél. Ez a húsz perc elég volt az Érdnek arra, hogy tartsa az eredményt.

- Ne kínlódjunk most a fájó elemzéssel. Nézzük, a szombati visszavágón mi a teendő!


Nagyon hiányzott, de végre szombaton pályára léphet lábadozása után Kudor Kitti Fotó: Ady Géza

- Tiszta fejjel, nagyon nagy fegyelemmel, figyelemmel kell kézilabdáznunk. Ne beszéljünk most a továbbjutásról, hanem beszéljünk arról, hogy győzzünk. Ha kell, akkor győzelemmel búcsúzzunk a kupától. Persze ez nem jelenti azt, hogy eleve feladtuk a továbbjutást. Mindent elkövetünk azért. De ehhez nem elég, ha csak fogadkozunk, hanem tettek kellenek. Minden játékost nagyon bántja a súlyos vereség, úgy kell játszaniuk, mintha ettől a hatvan perctől a becsületünk függne. De ez ne változzon görcsösséggé. Nincs miért aggódnunk, idegeskednünk. Kell a reváns. Emlékezzünk, tavaly az Asztrahanocska csapatától háromgólos vereséget szenvedtünk az első találkozón, a másodikon viszont öt góllal legyőztük őket. Volt már arra példa, hogy több gólos hátrányt behozott egy csapat, és továbbjutott. Semmi nics lefutva. Az Érd elleni első mérkőzésen akadtak jó pillanatok is. Már volt, amikor csak háromra apadt az érdiek előnye, de azután ismét buta hibák, figyelmetlenség miatt nőtt a hátrányunk, kihagytuk a helyzeteinket. Változtatnunk kell a taktikán, s főképp a védekezésünk határozottságán.

- Van végül egy jó értesülésünk, meg egy nagyon rossz sejtésünk. Az első az, hogy Kudor Kitti térdműtétje és hosszú lábadozása után szombaton pályára is léphet. A rossz hír pedig, hogy Micijevic piros lapja mellé a kéket is megkapta. Tehát kivizsgálják a szabálytalanságát, ami után általában eltiltás következik...

- Micijevic játéka valóban kérdéses. Talán pénteken tudjuk meg az európai szövetség döntését. Camila nagyon hiányozni fog a csapatból. Kudor Kitti pedig tényleg harcra kész. Bízom benne, hogy szombaton bevethető állapotban lesz. Nekünk akkor is fontos a játéka, ha csak kiegészítő szerepre lesz képes.

- Remélhetően sok hűséges szurkoló fog majd segíteni a Kohász csapatának. Ez nagy erőt jelentene a hazai játékosoknak.

- Nagyon várjuk a nézőtérről a támogatást, a buzdítást. Várjuk mindazokat, akik szeretik a csapatot, akik tudják, hogy a játékos mindig akarja a sikert, de vannak olyan esetek, amikor az nem sikerül. A bajban ismerjük meg a barátot. Mi mindent megteszünk azért, hogy a visszavágón örüljenek velünk együtt a győzelemnek.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!