Sport

2015.05.21. 15:22

OTP Bank Liga NB I - Győzni szeretne a DVSC is

Dunaújváros - Május 22-én este 19 órakor DVSC-Teva gárdáját fogadja a Dunaújváros PASE labdarúgócsapata. Az OTP Bank Liga NB I utolsó előtti fordulójában csak a győzelem jelenthet némi reményt...

Gróf András

A vendégek az eddigi huszonnyolc fordulóban ötven pontot gyűjtöttek, amivel a bajnoki tabella negyedik helyén állnak. Tizennégy győzelem, nyolc döntetlen és vereség szerepel a nevük mögött. Harminckilenc gólt szereztek, és mindössze csak tizenkilencet kaptak, legeredményesebb támadójuk Tisza Tibor, hét találattal. A vendégek vezető-edzője, Kondás Elemér is csapata elpuskázott gólhelyzetei miatt bosszankodott a legutóbbi 4-0-ra megnyert hazai találkozó után.

- A Pápa ellen kitűnően játszott csapatom már az első félidőben is, ahol sok helyzetet alakítottunk ki, de azokat sorra elpuskáztuk. Nyilván másként alakult volna a találkozó, ha azokat értékesíteni tudjuk. Az első játékrészben jókor szereztük meg a vezetést, majd a másodikban a kidolgozott lehetőségeket már gólokra is tudtuk váltani. Bízom abban, hogy ez az erő a Dunaújváros ellen is bennünk lesz. Tudjuk, hogy ezúttal teljesen más mérkőzésre számíthatunk.

Nagyon jó csapatnak tartom Artner Tamás együttesét, akiknek nem ott kellene lenniük, amit a táblázaton jelenleg elfoglalt helyük mutat. Jó játékosok alkotják az Újvárost, akik jól is játszanak. Az eredményeik nem úgy jöttek, ahogyan ezt ők szerették volna. Ezzel azonban mi nem foglalkozunk, hiszen nekünk megvannak a céljaink, és azt el is akarjuk érni. Dunaújvárosba úgy utazunk el, hogy szeretnénk megnyerni a találkozót. A mérkőzéstől azt várom, mivel a hazaiaknak is és nekünk is nagyon fontos lenne a győzelem megszerzése, hogy látványos, jó meccset láthat majd a közönség. Biztos vagyok abban, hogy mindkét csapat a győzelemre tör majd. Várhatóan a legjobb összeállításban tudunk pályára lépni, mert azok a játékosok is felépültek, akikre az elmúlt mérkőzésen nem számíthattam.

Az újvárosiak fiatalja, Jakab Dávid (25) Artner Tamás érkezése óta kirobbanthatatlan a csapatból. Fotó: Ady Géza

A debreceniek csapatkapitánya, Szakály Péter kiegyenlített összecsapásra számít a Dunaújváros Stadionban.

- A Pápa elleni formánkat a dunaújvárosiak elleni találkozóra is szeretnénk átmenteni. Tisztában vagyunk az Újváros eredményeivel és azzal is, hogy az életükért küzdenek. Mi is, és a hazai csapat is mindent meg fog tenni a három pont megszerzésének érdekében. Céljaink megvalósulásához nekünk is kellenek a pontok, így a győzelemre játszunk. Ebből a legjobban a szurkolók tudnak profitálni, hiszen jó mérkőzést láthatnak majd. Ennek a találkozónak az lesz a kulcsa, hogy milyen arányban tudják kihasználni a csapatok a helyzeteiket, valamint az, hogy melyik együttes szerzi az első gólt.

Szorítok a fiúknak, hogy bennmaradjanak az első osztályban. Sokáig ez csak rajtuk múlott. Csapatunk egyik riválisának ellenfele a hétvégén az az MTK lesz, amelynek honlapján ott szerepel a klub/szakmai stáb link alatt: Mészöly Focisuli.

Az egyesület, olvashatjuk a honlapon, szoros együttműködést ápol az MTK-val is az utánpótlás nevelésben. A harmadik helyen álló csapatnak épp a Mészöly Géza által irányított Szombathely lesz a következő ellenfele.

Várkonyi Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!