Sport

2016.06.13. 12:24

Hajdu Jonatán kijutott az olimpiára! (frissítve)

Hajdu Jonatán kiköszörülte a csorbát C-1 200 méteren, aki pénteken azért nem lehetett ott a döntőben, mert az előfutamban néhány dekával könnyebb volt a kenuja a megengedettnél, ezért kizárták az első válogató nyertesét.

Gallai Péter

Távollétében a második válogatót holtversenyben nyerte meg a győri Lantos Ádám és Nagy Péter, így némileg szokatlan módon a hétfő délelőtti, szegedi szétlövésre hárman álltak oda. A Dunaferr SE többszörös ifjúsági világbajnokának nem volt könnyű dolga, de végül Molnár Gergely vezetőedző tanítványa ünnepelhetett, hiszen ezen a távon elég nagynak számító, jó fél hajónyi előnnyel ért be a célba.

- Nagyon kemény szétlövés volt, százötven méterrel a cél előtt kicsit kezdtem fáradni, éreztem is, hogy jönnek fel a többiek. De szerencsére úgy tűnik ez is elég volt ma, hogy nyerjek. A pénteki hibám után mentálisan teljesen összeszedtem magam, nem stresszeltem, felkészült voltam, amit elterveztem, azt kilencven százlékban sikerült teljesíteni, elégedett vagyok a pályával. Úgy voltam vele, hogy egy esélyem van, minden beleadok és szerencsére sikerült nyernem - mondta Hajdu Jonatán, aki hozzátette, csak a stégnél kiszálva tudta meg az eredményt, jobbra nem látott semmit, nem érzékelte, a második helyen végzett Lantos Ádám mennyire jött fel. Ahhoz viszont még pár órának el kell telnie, hogy felfogja a nagy bravúrt, azt, hogy kijutott a riói olimpiára a Dunaferr SE.

A legfontosabb kérdések ezzel eldőltek a válogatók során, de a Rióba utazó magyar kajak-kenu válogatott összetétele a moszkvai Európa-bajnokságot követően válik véglegessé. A magyaroknak 17 kvótájuk - 8 férfi és 5 női kajakos és 4 férfi kenus - van az ötkarikás játékokra.

Csodával határos feltámadást produkált pénteken Vajda Attila, amikor régi önmagát idézve, óriási hajrát produkálva verte meg C-1 1000 méteren az első válogatón győztes Vasbányai Henriket. A szegediek kiválóságának három nap alatt másodszor nem jött össze ez a bravúr, a tegnapi szétlövésen nem tudta megindítani legendás hajráját, így Vasbányai nagy fölénnyel, másfél-két hajóval győzött. Így 12 év után először nem Vajda lesz az, aki a magyar színeket képviselheti a világversenyeken ebben a számban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!