Sport

2017.05.17. 17:20

Három a kislány a szerbajnokságon

Szombaton és vasárnap rendezték meg Budapesten a Tornacsarnokban az utánpótlásnak kiírt szerbajnokságot. Makovits Mirtill képviselte a Dunaferr Sportegyesületet, mégpedig kadet korcsoportban.

Jankó Árpád

Mirtill mind a négy szeren versenyzett. Nagyszerűen sikerült a dunaújvárosi tornászlánynak a szereplése, mert három érmet szerzett. Két ezüstöt és egy aranyat. Felemás korláton végzett az első helyen, és lett szerbajnok, talajon és ugrásban pedig a második helyet szerezte meg.

Vasárnap egy másik verseny kezdődött. Az utánpótlás egyéni bajnokságot rendezték meg, mégpedig úgy, hogy Budapest-vidék bajnokságot hirdettek. Külön versenyeztek a budapesti és külön a vidéki tornászok. A Dunaferr két csoportban szerepelt. A kadet korcsoportban Makovits Mirtill még a szombati sikerét is túlszárnyalta. Nagyon szépen tornázott. Ebben a korcsoportban a Dunaferr és a Békéscsaba között dőlt el a verseny. Mirtill egyéni összetettben második lett. Felemás korláton első helyen végzett, a többi szeren pedig ezüstérmeket gyűjtött be.

Serdülőben ketten szerepeltek: Bolya Sára és Mayer Gréta. Mindketten nagyon szépen mutatták be gyakorlataikat. Mayer Gréta magasan a legjobb eredménnyel nyerte meg az összetett versenyt. És még három aranyérmet is szerzett felemás korláton, talajon és a sokak által kevésbé kedvelt gerendán. A felkészítő edzők voltak: Badics Réka és Török Dániel.

A dunaújvárosi tornászok most pedig gőzerővel készülnek a május 27-én megrendezendő hagyományos Dunaferr Kupára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!