Sport

2017.01.23. 17:45

Hat pont előnnyel vezetik a csoportot

Dunaújváros - Meggyőző teljesítménnyel vezeti a 2016/2017. esztendei U19-es harmadosztályú labdarúgó-bajnokság Közép-nyugati csoportját Dunaújváros PASE utánpótlás-együttese.

Gróf András

Az újvárosiak az őszi tizenhárom fordulóban tizenkétszer nyertek, és csak egy alkalommal szenvedtek vereséget. Száz fölött van a rúgott gólok száma. Két összecsapáson is húsz gól fölött lőttek az ellenfélnek. A gárda legeredményesebb támadója Polácsek Patrik, aki egymaga huszonnégy gólt szerzett. A csapat védekezése is egészen kiváló, hiszen az ellenfelek csupán tíz alkalommal vették be a dunaújvárosiak kapuját. A csapatot vezetőedzőként irányító, egykori válogatott játékos, Lőrincz Emil elégedett lehet ezzel a teljesítménnyel.

A piros mezes fiatalok az első félidőben jól tartották magukat az Ercsi elleni edzőmérkőzésen
Fotó: Zsedrovits Enikő

- A szezon előtt tudtuk, hogy képességekben, játékerő tekintetében erősek lehetünk ebben a bajnokságban. Ezt a játékosok hétről hétre be is bizonyították. Az őszi szezonban elsősorban a játékban történő fejlődés volt a legfontosabb szempont, illetve az első csapat keretéből visszajátszó játékosok megfelelő meccsterhelése. A játékosaim minden mérkőzésen jó felfogásban, kiváló hozzáállással teljesítettek, ami eredményességgel is párosult. Ha voltak is nehezebb összecsapások, akkor is elsősorban rajtunk múlt a végeredmény, hiszen játékerőben sokkal jobbak voltunk mindenkinél. Elmondhatom: összességében jó félévet produkáltunk, és az elvárásoknak megfelelően teljesítettünk.

A fiatalok szombaton délután az Ercsi Kinizsi megyei első osztályban szereplő felnőtt együttese ellen játszották az idei első felkészülési találkozójukat, ahol gólnélküli első félidőt követően 5-1-re kikaptak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!