Sport

2017.03.02. 19:35

Hatalmas sikert ért el az U15-ös futsalcsapat

A Dunaferr DUE Renalpin FC utánpótláscsapata a hét végén Kartalon, a több tradicionális futsal klub részvételével rendezett Pest megyei U15-ös Futsal7végén fantasztikus eredménnyel zárta a harmincöt csapatot felvonultató téli banokságot: elhozta az ezüstérmet.

Balogh Tamás

A Pest megyei U15-ös Futsal7vége egy hat héten át tartó, harmincöt csapatos rangos, immáron hatodik éve megrendezett téli futsal bajnokság. Ezen indult a dunaújvárosi klub együttese is, amely az A csoportba kapott besorolást, ahonnan hat győzelemmel és egy vereséggel, illetve 68-6-os gólkülönbséggel (!), magabiztosan, első helyen jutott a negyeddöntőbe. Innen három győzelem, egy döntetlen, és 18-5-ös gólkülönbség kíséretében szintén az előkelő első helyen, hatalmas teljesítménnyel - a Dunakeszivel nagyot küzdve, illetve több komoly klubot megelőzve jutott be a négyes döntőbe.

A dunaújvárosi fiatalok Pap István edző vezetésével meg sem álltak a második helyezésig
Fotó: amatőr felvétel

Ezt a múlt héten szombaton rendezték meg Kartalon, ahol sajnos két játékos is hiányzott a keretből, így mindössze két cserével érkezett a csapat a végső megmérettetésre. Itt az oda-visszavágós elődöntőt két 5-3-as győzelemmel abszolválták Pap István edző tanítványai, de sajnos egy teljesen érthetetlen kiállítás, illetve a tréner lelátóra küldése megpecsételte a döntőt. Ahol végletekig kiélezett meccsen a második félidő elején egy öngóllal, majd a mérkőzés legutolsó percében kapott találattal 2-0-ra kaptak ki a dunaújvárosi fiatalok.

- Mindezek ellenére is minden dicséret megilleti a srácokat. Ebben a rangos, több tradicionális futsal klubot felvonultató mezőnyben hatalmas sikert sikerült elérnünk - értékelt Pap István.

További öröm, hogy a sorozat legjobb kapusa díjat Horváth Marcell érdemelte ki. A csapat tagjai: Balázs Roland, Glocz Ádám, Iványi Zalán, Killer Kilián Zsolt, Kiss Norbert, Ruff Tamás, Takács Titusz, Tóth András.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!