Sport

2017.01.13. 16:25

Hazai idénynyitó: A Nyírgyulaj ellen kötelező a győzelem

Dunaújváros - A Rába ETO elleni keddi vereséget követően hétfőn hazai környezetben lép pályára a Dunaferr-DUE-Renalpin FC futsalcsapata.

Gróf András

Az első osztályú bajnokság alapszakaszának tizennegyedik fordulójában 19 órai kezdéssel a Nyírgyulaj KSE gárdáját fogadják az újvárosiak. A hazaiak természetesen a három pont megszerzésének reményében lépnek pályára. A lassan véget érő alapszakaszban minden pontnak különös jelentősége van, így az ellenfél is fokozott harci kedvvel játszik majd.

A Rába ETO ellen két gólpasszt is kiosztó" Fridrich Dávidot nagy meglepetés érte a héten, hiszen Horváth Norbert, Klacsák Bence, Varsányi Áron és Németh Péter társaságában meghívót kapott a horvátországi négyes tornára készülő magyar válogatott edzőtáborába.

Fridrich Dávid (balra) jól játszott a Rába ETO ellen, talán ennek is köszönhető a válogatott meghívója Fotó: archív

- Nagyon örültem, hogy játszhattam a többszörös bajnokcsapata ellen. Bízom benne, hogy nem okoztam csalódást. Úgy érzem, hogy jól ment a játék. Gyermekkori álmom volt a válogatottság, ami most szerencsére meg is valósul. Óriási büszkeséggel tölt el, hogy meghívtak, és nem is tudom elégszer megköszönni a vezetőimnek, Fehér Zsolt vezetőedzőnek és a csapattársaimnak, hogy megvalósult ez az álmom.

A további párosítások a következők: MVFC-Berettyóújfalu - Swietelsky-Haladás VSE, FTC Futsal-Fisher Klíma - Göcsej SK, Rába ETO - Bőny-Szavill-Consulting, FC Veszprém - Aramis SE.

A bajnokság állása a fordulót megelőzően: 1. Rába ETO 36 pont, 2. MVFC-Berettyóújfalu 24 pont, 3. Dunaferr-DUE-Renalpin FC 24 pont, 4. Aramis SE 23 pont, 5. FC Veszprém 22 pont, 6. Nyírgyulaj KSE 15 pont, 7. Göcsej SK 15 pont, 8. Swietelsky-Haladás VSE 14 pont, 9. FTC Futsal-Fisher Klíma 12 pont, 10. Bőny-Szavill Consulting 1 pont.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!