Sport

2015.05.31. 20:06

Hibátlan mérleggel - A junior vízilabda-válogatott a kínaiakat verte a döntőben

Dunaújváros - Keddtől vasárnapig öt korosztályos válogatott és a kínai Sanghaj felnőtt klubcsapata részvételével rendeztek nemzetközi mérkőzéssorozatot. A végső sikert tegnap a magyar juniorok szerezték meg, az ifik harmadikok lettek.

Gallai Péter

Az ifi Európa-bajnokság előtt álló, a Dunaújvárosi Főiskola trénere, Mihók Attila által vezetett magyar válogatott a szombati játéknapon Ausztrália ellen játszott, s végül 17- 6-ra nyert, a keret két dunaújvárosi tagja, Vályi Vanda és Mchunu Hlengiwe kettő, illetve egy góllal vette ki részét a sikerből. A magyar junior válogatott (U20) két mérkőzést vívott, Új-Zéland ifjúsági nemzeti együttesét 22-2-re, míg a franciákét 29-2-re győzték le Petrovics Mátyás tanítványai. Előbbi „edzésen” a dunaújvárosi játékosok közül Gurisatti Gréta hat, Horváth Brigitta hét gólt jegyzett, az utóbbin szintén ugyanennyiszer zörgették meg Soulard kapuját, s a harmadik DFVE játékos, Szilágyi Dorottya is négyszer beköszönt még.

Így a nap végére kialakult az első kör végeredménye, vasárnap ennek alapján játszották le a helyosztókat. Az első helyen veretlenül a magyar juniorok zártak, második lett a kínai Sanghaj felnőtt klubcsapata, harmadik a magyar ifi együttes, negyedik az ausztrál, ötödik az új-zélandi, míg utolsó a francia csapat.

Ezek után a sorrend nem változott, de lássuk sorban a tegnapi eseményeket. Miután Új-Zéland egy könnyed 15-1-es sikerrel verte a franciákat a játéknap elején, Mihók Attila gárdája Ausztráliával játszott a harmadik helyért.

Vályi Vanda (3) az egyik dunaújvárosi, aki ott lehet az ifi Eb-n

Magyarország U17 – Ausztrália U17 13-8 (2-1, 4-3, 3-2, 4-2)

Magyarország: Lekrinszki – Vogt 1, Vályi V. 1, Hertzka 1, Farkas 4, Tóth 3, Mchunu 1. Csere: Magyari (kapus), Urvári, Miklós, Ádám 1, Mucsy 1, Kiss.

A tengerentúli válogatott egészen az utolsó negyed elejéig életben tartotta győzelmi reményeit, hiszen a záró etap elején 9-7-re zárkóztak fel. Ekkor Vályi, Vogt és Tóth zsinórban lőtt három góljával (12-7) vált magabiztossá a mieink előnye.

A döntőben – ahol az új szabályok alapján hat helyett öt-öt mezőnyjátékossal játszottak a csapatok – a kínaiak megpróbáltak visszavágni egyetlen vereségükért a junior válogatottnak. Ám ezúttal nem tudták szorossá tenni a találkozót, hiszen Gursattiék parádés első két félideje után már semmi esélye nem maradt a Sanghajnak, 10-2-es magyar vezetésnél maximum a tisztes helytállás lehetett a céljuk. Ám ez sem jött össze, mert a záró nyolc percben gólparádét tartottak a lányok.

Petrovics Mátyás együttese veretlenül nyerte meg a dunaújvárosi eseményt, ő még nem jelölte ki a nyár végi vb-n szereplő csapatát. Fotó: Zsedrovits Enikő

Magyarország U20 – Sanghaj 18-5 (5-1, 3-1, 4-2, 7-1)

Magyarország: Kiss – Szilágyi 1, Gurisatti 5, Sikter 1, Kuna 2, Máté 3. Cs.: Doroszlai (k.), Horváth 4, Szmodics, Leimeter 1, Varga, Azumah 1.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!