Sport

2014.09.14. 22:45

Horváth Enikő személyében közel negyven év után van felnőtt válogatottunk

Szép névnapot szerzett magának a Dunaferr SE tornásznője Horváth Enikő. A hétvégén kiharcolta a világbajnokságon való részvétel jogát.

Jankó Árpád

A felnőtt magyar tornáról van szó, tehát kellő ünnepélyességgel és örömmel jelenthetjük ki: Enikő majdnem negyven év után – Óváriékat követően – rangot szerzett a dunaújvárosi felnőtt tornasportnak. Lesz női válogatott dunaújvárosi tornász az októberben kezdődő kínai világbajnokságon!

Horváth Enikő már a Budapesten nemrég megrendezett magyar bajnokságon is berobbant a legjobbak mezőnyébe. Nagyszerű gerendagyakorlatával bronzérmet szerzett, és összetettben pedig hatodik lett. Már ekkor bekerült az utazó keretbe, de ezt a jogot másodszor is meg kellett védenie.

Most szombaton-vasárnap kellett bebizonyítania – főleg Draskóczy Imre szövetségi kapitánynak –, hogy ott a helye a felnőtt válogatott csapatban. A szombathelyi Grand Prix versenyen meggyőző gyakorlataival ugrásban, gerendán és talajon is negyedik lett rontás nélkül. Ugrásban bejutott a döntőbe. (Ott is negyedik hely.) Határozott és nyugodt volt a szereken Enikő, s a teljesítményét a helyszínen lévő szakemberek is megsüvegelték.

Horváth Enikő kétszer is megerősítette csapattagságát a vébére (Fotó: Ónodi Zoltán)

Természetesen a szombathelyi döntő pillanatoknál az egész dunaújvárosi edzői kar (heten) ott szorított Enikőnek. Trenka János edző az öröm közben meg is jegyezte neki: „Látod a sok munka meghozza az eredményt.” A többi szakember és a szövetségi kapitány is gratulált a dunaújvárosi szakmai gárdának, ami azt bizonyítja, hogy már a magyar torna világa is egyre jobban felfigyel a Dunaferr Sportegyesületben végzett sikeres tevékenységre.

Enikő ezek után még itthon készül. Egyhetes tatai edzőtáborozás következik, majd indul október 3-án Nanningba a világbajnokságra.

Az utazó magyar női tornaválogatott kerete a következő: Makra Noémi, Böczögő Dorina, Csillag Tünde, Divéky Luca, Romhányi Eszter, Al-Salty Dália és Horváth Enikő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!