Sport

2017.03.02. 18:55

Hrubyék igazán sportos családja

Barátokat, szurkolókat, a szakágat szeretőket, és mint a beszámolónkból kiderül: akár a családokat is összeköthet a sport. Most a Dunaújvárosi Acélbikák kitűnő fiatal játékosának a családját: a Hrubyékat mutatjuk be.

Balogh Tamás

Szinte hihetetlen történeteket hallhatunk az univerzálisan sportos apukáról, Hruby Béla elképesztően színes és sikeres pályafutásáról, aki úgy tűnik, a mai napig is egy igazi, ízig-vérig sportember maradt. - Jelenleg a vasműben folyamatos váltó műszakban, kormányosként dolgozom, de a mai napig sportos életet élek. Másfél órás tréningeken, kis súlyokkal sokat, tehát kardió edzéseket végzek heti négy alkalommal. Úttörő koromban a birkózással kezdtem. Ezután alaposan végigkóstoltam a lehetőségeket: kajak-kenu, majd a kézilabda és az atlétika dobószámai következtek. Sajnos ez az edzőm elhagyta a várost és én ismét a birkózásnál találtam magam, hogy majd a karatéval folytassam. Ott kilenc évet töltöttem el, benne ötöt válogatottként. Ezután messziről nézve egy szelídebb sportágat, a vízilabdát is kipróbáltam - négy évre. A folytatás két évig még keményebbre sikerült az utcai harc keretein belül... Ennek ellenére türelmes, nyugodt ember vagyok. Nincs mire idegeskednem - elevenítette fel a múltat Béla.

A Hruby család szurkolói körben a Dunaújvárosi Acélbikák egyik mérkőzésén, fent balról: Bánvölgyi Márton, Tischnerné Tóth Szilvia, Tischner János. Alsó sor balról: Hruby Tamás, Bánvölgyi Bálint, Hrubyné Tóth Zsuzsanna és Hruby Béla. Bánvölgyi Bálint a Dózsa iskola tanulója: Nekem is a jégkorong a kedvenc sportom, az U10-es csapatban játszok. Gellért nagyon jó játékos és magas is és nehéz. És nagyon erős. Majd én is hátvéd leszek...
Fotó: Balogh Tamás

Végül? A jégkorong! - Az előbb említett sorozat után egy újabb sportág került az életembe: a jégkorong! Ez viszont már a tizenötös számmal játszó hátvéd, Hruby Gellért, az én kisfiam (200 cm és 105 kg) révén. Nagyon büszke vagyok rá! A családi sportfóliónkban ez addig nem szerepelt. Gellérttel ötéves korában még úszni jártunk. Egy alkalommal kihoztam egy jégkorongmeccsre, leült, és nem volt hajlandó felállni a végéig. Hazafelé menet megállt, rám nézett, és azt mondta: apa én jégkorongos akarok lenni! Ma pedig neki és a csapatának szurkolok. Nyilván nem csak siker, hanem nehéz pillanatok is vannak az ő pályáján is, de a sport ilyen! Türelmes, megértő támogatója vagyok - tette hozzá.

Most pedig jöjjön a család főnöke és kapitánya, a kiharcolt címet az édesapával adtuk Hrubyné Tóth Zsuzsannának, Gellért édesanyjának, aki úgy tűnik, barátsággal vette ezt a kinevezését.

- Én is nagyon büszke vagyok Gellértre. Hatéves koráig minden boltban korcsolyát keresett, ekkor úgy éreztük, most már érdemes lehet megpróbálni. Amint látható, máig szereti ezt a sportágat és eredményes is benne. Az elején nem minden meccsre jártam ki, hanem otthon izgultam és minden harmad végén felhívtam a férjemet a mérkőzés állása miatt. Egyszer csak elég bátorságot kaptam hozzá, vettem egy bérletet, és most már lehetőleg minden MOL Liga és Magyar Kupa összecsapáson itt a helyszínen szurkolok neki és az Acélbikáknak. Még mindig végigizgulom az összes meccsüket - mesélte a család legerőteljesebb szurkolója.

- Most már fölbátorodtam, nagyon hangosan kiabálok, és minden egyes játékosunknak drukkolok. Örülök, ha csapatmunkát látok, amikor mindenki kiteszi a szívét-lelkét a jégre, hogy megnyerjék a meccset. És elárulom, szomorú vagyok, amikor nem nyernek. Ez persze nem mindig az ő hibájuk, mert ez nagyon kemény sportág, ahol mind fizikálisan, mind fejben ott kell lenni az első másodperctől az utolsóig - tette hozzá.

Most pedig jöjjön a Dunaújvárosi Acélbikák huszonegy éves, két méter magas, százöt kilós hátvédje, aki örömmel veszi, ha a családja a lelátóról szurkol neki és a csapatának:

- Azt hiszem, mi jó család vagyunk, szeretjük, tiszteljük és támogatjuk egymást. Bár, ahogy hallottam most alaposan kipletykálták magukat - rólam. Otthon megbeszéljük a mérkőzés eseményeit. Édesapám és a testvérem általában a pozitív dolgokat emeli ki, anyukám a kritikusabb, ő rámutat a hibákra is. Meccs közben felismerem a bátyám hangját, amikor a nemtetszését nyilvánítja ki valamiről Örülök neki, hogy valóban érdekli, ami a pályán történik. Amikor a szurkolók belekezdenek a biztatásba, az is nagyon földob, akárcsak az egész csapatot.

A meccs végi csokiesőről így beszélt: - Az is nagyon jó dolog. Van, amelyik címzetten érkezik, mert ráírják a mezszámokat. Van úgy, hogy bekiabálnak annak, akinek dobni akarják. És vannak, akik csak úgy simán küldik a csapatnak.

Hruby Gellért, a DAB jégkorongozója: Otthon megbeszéljük a mérkőzés eseményeit. Édesapám és a testvérem általában a pozitív dolgokat emeli ki, édesanyám a kritikusabb, ő rámutat a hibákra is

A pacsizásról a gyerekekkel pedig így: - Szerintem minden meccsre járó kisgyereknek volt ilyen korszaka. Nekem is. A csapattársaimmal örömünkben nagy izgalommal ugráltunk, amikor megláttuk, hogy jönnek a nagyok! Ezért szívesen megállok nekik én is egy-egy pillanatra. Minden alkalommal. Képtelenségnek tűnhet, hogy most huszonegy éves fejjel azt mondhatom, már tizenöt éve a jégkorongban élek, pedig így van. Semmit sem bántam meg, jól döntöttem, amikor ezt a sportágat választottam. Nagyon sok olyan dologra megtanít, aminek nem csak itt a jégen látom a hasznát.

Az új edzőkről és új jégkorongiskolákról így vélekedett: - Minden tréner másképpen látja a hokit, és másképp akarja játszatni a csapatot. Szerencsére már kezdjük megérteni és jól játszani a legújabb szisztémát is. A pályafutásom alatt viszonylag sokféle hokiiskolába járhattam.

Hruby Gellért hátvéd létére többször beköszönt az ellenfél kapujába: - Ez az emberelőnyös játékunknak köszönhető, hiszen ott fontos pozícióban vagyok. Igaz, hogy ott a sűrűjében, a kapus és a hátvédek gyűrűjében jó alkalom lenne a folyamatos verekedésre, de helyette inkább türelmesnek kell lenni, amivel kivárom a társaim akcióit. Nyilván ismerem az ő mozgásukat, a kedvenc lövésirányaikat, és igyekszem úgy helyezkedni, hogy minél jobban kitakarjam őket a kapus elől. E mellett megpróbálom elcsípni a kipattanó korongokat, és úgy helyezkedni, hogy helyzetbe hozhassam a csapattársaimat. Ez is egy nagyon izgalmas és élvezetes, kombinatív része a jégkorongnak.

Nem hagyhattuk ki a válogatottság kérdését sem:

- Természetesen az is az egyik célom, de még nagyon sokat kell hozzá dolgoznom. Még fiatal vagyok, és napról napra a játék közben, valamint edzésről edzésre is van mit tanulnom. Az edzőtől és az idősebb játékosoktól egyaránt. Bőven van még tennivalóm.

A famíliának van még egy tagja, a Hruby Tomi. Így nevezi magát a családba illő szálfatermetű fiatalember, Gellért bátyja, aki a magyar labdarúgás legmagasabb kapusa a maga kétszáztizenhat centiméterével. Önmagát gyerekkora óta a sportban és munkában is egy barátságos, laza személyként jelöli meg.

Van itt az Acélbikáknál egy Gellért nevű gyerek. Nagyon jó játékos. A szurkolója vagy? - tettük fel a kérdést.

- Ismerős a név! Már gyerekkora óta nagy szurkolója vagyok, de attól több is, hiszen ő a testvérem. Három évvel vagyok nála idősebb. Láttam az eddigi munkáját, amit kisgyerek kora óta végzett el a jégen, és ami eddig eljuttatta. Büszke vagyok rá, hogy a csapat egyik húzóemberévé vált, biztatja őket, odapaskol nekik. és tisztelem, mert soha nem adja fel. Én a kézilabdában voltam profi játékos néhány évvel ezelőtt, de az a karrier sajnos egy térdsérülésem miatt megszakadt. Azóta kispályán és nagypályán is focizok, de számomra a legfontosabb a tanulás lett. A Dunaújvárosi Egyetemen januárban államvizsgáztam, minőségirányítással szeretnék foglalkozni. A tanulmányaimat, ahogy a sportot is illik, nagyon komolyan veszem: Köztársasági Ösztöndíjas vagyok, négy és fél - öt között van az átlagom.

Rögtön felmerül, összeegyeztethető az élsport és a tanulás?

- Az élsport nehezen, de amit én választottam (két edzés, egy meccs hetente) az bőven belefér, főleg azért, mert az edzések az esti órákban vannak. Gyakran találják magukat válaszút előtt a fiatalok: tanulás, vagy a sportsikerek? Egyszerre nehezen fog működni a dolog. Szerencsésebb a tanulást tenni a későbbiekre, mert egy kihagyás után már nem biztos, hogy fel tudnak pörögni a kívánt szintre a sportban. A tanulás viszont szinte korhatár nélkül megoldható, hiszen nálunk az egyetemen is nagyon sok felnőtt hallgató levelezőként is simán megszerzi a diplomáját. A szabadidőmben a fociban is igyekezek jól teljesíteni. Kapus vagyok, fölvállalom az irányító szerepet és nagy hanggal biztatom a csapattársaimat. A mentalitásom a testvéreméhez hasonló: nem szeretem feladni és nem is szoktam. Nagyon szeretem, mert megnyugvást ad, ha akár egy órára is eltudok menni a pályára focizni.

Hruby Tamás egy új sportágba is belekóstolhatott, miután a legendás kosárlabdázóval, Dávid Kornéllal találkozott Dunaújvárosban egy jégkorong-mérkőzésen, és elhívta, hogy próbálja ki magát ebben a sportágban is!

- A termetemhez, 216 centi, ez illene a legjobban, de előtte még soha nem játszottam ebben a sportágban. Elmentem egy edzésre az Albacomp csapatához, ahol nagyon kedvesen fogadtak és megpróbáltam. Szerződést is ajánlottak, amit a tanulmányaim miatt sajnos nem tudtam elfogadni, de nagyon nagyon örülök annak, hogy kaptam egy ilyen lehetőséget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!