Sport

2017.03.12. 19:50

Így nevelik gyereküket a sztárok

Dunaújváros - Juhász Roland szívesen látná lányát a focipályán, Gera Zoli szerint a foci inkább a fiúknak való. A Bozsik Bajnokok program csapatkapitányai őszintén nyilatkoztak, miképp viszonyulnának gyerekeik focistakarrierjéhez.

Még tart az ifjú focisták nevezése az OTP Bozsik Bajnokok programba, amelynek keretében a Magyar Labdarúgó Szövetség és az OTP Bank 10-14 éves, különleges fiú és lány focistákat keres. A Bozsik-palánták nyugati és keleti válogatottja a Magyar Kupa-döntő előtti gálameccsen mérkőzik majd meg egymással. A pedagógusok március 14-ig nevezhetik diákjaikat. A nyugati válogatott csapatkapitányai Király Gábor, Juhász Roland, Fenyvesi Evelin és Hajdú B. István; a keleti válogatottat pedig Gera Zoltán, Bognár István, Elek Ákos és Nyilasi Tibor erősíti.

A csapatkapitányok az utánpótlás-nevelés kapcsán elmondták a véleményüket arról, hogy mit szólnának hozzá, ha gyerekük vagy jövendőbeli gyerekük focistának állna.

- A fiamat sokkal inkább látom magam előtt focistaként, de őt egyelőre még nem érdekli a futball, mert még csak ötéves. Cipőt azért már vettem neki, hátha kedvet kap hozzá a jó időben - mondta Gera Zoltán, aki a keleti Bozsik-csapat egyik mentora.

Gera Zoltán kisfiával ellentétben, Juhász Roland párjának fia már most focistakarrierről álmodik.

Juhasz Roland a nyugati válogatott egyik csapatkapitánya lesz
Fotó: gyártó Melvin, ügynökség Mito

- Nálunk a családban két gyerek is van, Jázmin lányom, aki nyolcéves, és a párom négyéves kisfia. Amennyiben a lányom egy napon azt mondaná, hogy most focizni szeretne, nem zárkóznék el, de a gyerekeknél ilyenkor még nagyon sűrűn változik a sportágak megválasztása és szeretete. Krisztián már most nagyon lelkes, a múltkor egy stadionépítés láttán azt mondta, ha nagy lesz, akkor itt szeretne focizni ő is - árulta el a Nyugati csapatot erősítő Juhász Roland.

Bognár István, az NB I-ben szereplő Ferencváros középpályása is elmondta véleményét a témáról.

- A programot egy nagyon jó kezdeményezésnek tartom, ha gyerekem lenne, nyugodt szívvel támogatnám a részvételét. A foci ugyanis az első számú sport a világon, és itthon is ezt szeretik a legjobban. Nem számít, hogy lányom vagy fiam születne, én örülnék, ha elkezdene játszani. Persze a futball alapvetően férfisport, de vannak lányismerőseim, akik imádják a focit, miért ne játszhatnának ők is - fogalmazott.

A focista sztárok a Bozsik-palántákkal együtt vesznek majd részt az OTP Bozsik Bajnokok végső megmérettetésén, május 31-én a Groupama Arénában.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!