Iphitosz királyé az olimpia ötlete

Az olimpiai eszme életrehívója Iphitosz király Élisz városából. Méltánytalanul keveset halljuk nevét az olimpiai játékokkal kapcsolatban. Modern korunkban szinte mindenki a zseniális francia sportvezetővel Coubertin báróval azonosítja az eszme és a játékok alapítását. Pedig az emberiség kultúrtörténetének legnagyszerűbb eszményét és eseményét Iphitosz király hozta életre.

A Peloponnesosi félszigeten Élisz városának királya - i.e.IX-VIII.sz. körül élt - Iphitosz, aki Spárta királyával Lükorgosszal kötötte meg az 1170 évig tiszteletben tartott kötelező istenbékét, és vele egyidőben megalapította az olimpiai játékokat.

Neveléselméleti eszmeként is pótolhatatlan jelentőségű, hiszen 1170 évig az ókori világnak mutatott példát a békés egymásmellett élésre - a Fair Play, a sportszerű küzdelemben kiharcolt győzelemre és a szélsőségektől mentes emberi élet kialakítására. Az ép testben ép lélek filozófiájával - kalokagathia - a szellem és a test arányos fejlesztésének követelményét fogalmazta meg a görög ifjúság, egyben az egész ókori világ társadalmai számára. A nemes, sportszerű küzdelemre nevelés mellett az igazi nagy fizikai teljesítmények elérésében is kiemelkedő példákat mutatott. Ezzel is bizonyítva a hosszantartó tervszerű felkészítés hatásosságát és jelentőségét. Nevelési elveiket, fizikai felkészítő módszereit példának állíthatjuk modern korunkban is.

A Szent Liget az olimpiai játékok helyszínének rekonstrukciója

Érdekességként említhető, hogy az ókori görög játékokon a gyermekek részére is rendeztek versenyeket, igen átgondolt szabályok alapján. Az első gyermekversenyt i.e. a 37. olimpián (i.e.632.) rendezték meg, ahol az élisi Polyneiken nyerte a stadionfutást, a spártai Hipposthenész pedig a birkózást. Tizenhat év múlva ökölvívásban, négyszáz év múlva pankrátionban is volt már verseny A gyermekversenyzők korhatára igen változó volt. Eleinte tizennyolc éves korig versenyeztek,majd az V. századtól már két korcsoportban folytak a küzdelmek - gyermekek és szakálltalanok között -, az utóbbi korhatárát húsz évre emelték. Érdekes, hogy a versenyzők korosztályba sorolása az olimpiai versenybírók feladata volt. Magas felkészültségüket bizonyította, hogy a korcsoportokba sorolást a gyermekversenyzők testi fejlettsége: fogazat, izomzat, csontozat aktuális állapota alapján határozták meg, szinte tévedhetetlenül. A gyermekek védelmében ügyeltek arra, hogy aki egyszer átlépte a gyermekkor határát az ott többé ott ne indulhasson versenyen, de a túlságosan fiatalt, fejletlent sem engedték elindulni a versenyen. Mivel féltették a gyermeket a megerőltetéstől, pentatlant csak egyszer, fegyveres futást pedig egyszer sem rendeztek az ókori játékokon. Stadionfutásban pedig csak félstadionhosszt futhattak. Aristotelész az ókori világ egyik leghíresebb filozófus gondolkodója óvta a gyermekeket és a következőket tanácsolta:

Egységes a felfogás abban a tekintetben, hogy a testedzéssel törődni kell. Az ifjúkorig könnyebb gyakorlatokat kell végezni, az erőszakos táplálkozástól és a megerőltető munkától tartózkodni kell .

Előbbi példákból jól látható, hogy a gyermekek versenyeztetése csak egy állomás volt a felkészítésben, és ügyeltek arra az ókori világ oktatói, hogy se testi, se lelki túlerőltetés ne törje ketté a fiatal pályafutását.

A lelki nevelést jól példázza az a tény, hogy az olimpiai győztes versenydíja az olajfa ágából és leveleiből font koszorú.

A dicséret szeretete nagy erkölcsi ösztönzést, és ritka bravúrok elérését tette lehetővé például a spártaiaknál. Fontos felismerésként kezelték azt, hogy a dicsőség, a győzelem igazi értékét a nyilvánosság adja.