Sport

2015.06.19. 16:55

Ismét az úszás ünnepe - A Dunaferr-DVSI versenyzői is ott lesznek Balatonfüreden

Szombaton a Magyar Úszás Napja keretében rendezik meg Balatonfüreden a nyíltvízi úszók Világkupa futamát, majd pedig a sportág szerelmeseié lesz a terep.

Gallai Péter

A viadal délelőtt fél tízkor startol, majd a mezőny beérkezését követően, körülbelül déltől a pálya az úszás szerelmeseié lesz, hiszen a Samsung Olimpiai Úszófesztivál keretében, a két év múlva esedékes, magyarországi FINA világbajnokság jegyében 2017 métert kell megtenniük a vállalkozó kedvűeknek – szokás szerint a magyar medencés úszóválogatott legjobbjainak társaságában.

Az eseményen ott lesznek a Jövő Bajnokai program tehetségei is, a Dunaferr-DVSI küldöttségét Bene Vera szakosztályvezető tájékoztatása szerint Böde Laura, Weiter Dávid, Szlobodnyik Dávid, Kállai Botond, Hegedűs Kristóf, Lack Bianka, Decsi Dorina alkotja.

Ami pedig a Vk futamot illeti: Magyarországon még sohasem gyűlt össze ilyen erős mezőny nyíltvízi úszásban. A többi kontinensről érkező sztároknak köszönhetően még a 2006-os és 2010-es Európa-bajnokság nívóját is felülmúlja majd – Risztov Éváéknak mindent bele kell adniuk, hogy a dobogón zárjanak Balatonfüreden. Azért a magyar csapat „izmosnak” ígérkezik, bár a 62 főt számláló névsort böngészve Gellért Gábor szövetségi kapitányból kiszakadt: „itt az első húszba kerülés is már-már bravúrszámba megy, annyira brutális a mezőny.” Egyszóval, a hazai pálya előnyét a tavalyi füredi Európa-kupa futamot megnyerő Gyurta Gergely, az EK-összetettben második Papp Márk, a junior világbajnokságon csapatban aranyérmes Kiss Attila és Orosz Ádám, valamint Rákos Patrik és Székely Dániel élvezheti. A hölgyeknél még „durvább” a helyzet, Gellért Gábor szerint a világ tizenöt legjobbjából tizenketten ott lesznek a rajtnál. Az olimpiai bajnok, Eb-ezüstérmes Risztov Éva alighanem a legnevesebb induló ebben az illusztris társaságban.

A szombati esemény után vasárnap sem unatkoznak a dunaújvárosiak, hiszen egy busznyian, közel ötvenen Tatabányára utaznak, ahol a közép-dunántúli régió versenyét rendezik meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!