Sport

2017.02.19. 20:25

Ismét mozdul a futóközösség

Dunaújváros - E héten ismét a legendás és egyre népszerűbb Yours Trully kihívás várja a helyi amatőr futóközösséget. A részletekről a főszervezőt, Kolacsek Sándort kérdeztük.

Szabó Szabolcs

- A hagyományokhoz méltón a januári futásunk is remek hangulatban zajlott. Az országos viszonylatban - amely ezúttal összesítésben a második helyre volt elég - 62 versenyző összesen 1456 kilométert futott a dunaújvárosi alsó Duna-parton. Bízunk benne, hogy a február 26-án, azaz most vasárnap reggel kilenc órakor rajtoló Yours Trully-n is sokan leszünk, és sikerül megdöntenünk a múlt hónapi eredményt - fogalmazott lapunknak a városi futóközösség egyik neves alakja, Kolacsek Sándor, aki egyben a Budapesti Sportiroda futónagyköveteként is tevékenykedik.

Szervezés alatt - Kolacsek Sándor már a soron következő futóvasárnap részleteit intézi sportolóként és futónagykövetként
Fotó: A. G.

- A közelmúltban volt egy országos szintű találkozó a futónagykövetek számára. Itt kiderült, hogy a település lakosságszámához mérten is kimagaslóan sokan futnak rendszeresen Dunaújvárosban. Összesítésünk szerint ez a szám már jóval meghaladja a félezret. Erre alapozva a jövőben szeretnénk megvalósítani egy régi nagy-nagy tervünket, egy dunaújvárosi félmaratoni versenyt. Addig is elindítottunk egy másik komoly sorozatot: 12 hónap, 12 maraton mottóval. A résztvevők az első adagot épp a januári futáson teljesítették, most vasárnap pedig jöhet a következő adag. Természetesen várjuk a további csatlakozókat is - tette hozzá Kolacsek Sándor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!