Sport

2017.08.16. 17:30

Nagy megtiszteltetés: A DAB meghívót kapott a Tátra Kupára!

A Dunaújvárosi Acélbikák Erste ligás jégkorongcsapata kedden bemutatkozott a közönségének. A DAB hazai környezetben több mint ezer néző előtt 3-2-re győzte le a szlovén Alpesi ligás Olimpia Ljubljanát.

Agárdy Csaba

Tehát sikeres volt az idénykezdett a holtszezonban alaposan átalakult Acélbikák számára. Új szakmai stábbal, és tíz új játékossal kezdte a jeges felkészülést a DAB augusztus elsején. David Musial, a csapat cseh edzője elégedetten nyilatkozott a mérkőzés után a csapat Facebook oldalán: - Az első meccs volt, új a csapat, újak a sorok, így nem volt meglepő, hogy az első tíz percben kicsit megilletődötten játszottunk, de a második harmadtól úgy érzem, átvettük a kezdeményezést. Azt gondolom, hogy sokat tanultunk ebből az első meccsből, ami pedig külön öröm, hogy sok pozitívumot láttam! Sok idő nincs a pihenésre, csütörtökön ugyanis indulunk Poprádra, ahol a Tátra Kupán igazán kemény ellenfelek várnak ránk.

A piros mezes dunaújvárosi csapat győzelemmel kezdte az idényt Fotó: Ady Géza

Nagy megtiszteltetés, hogy a dunaújvárosi csapat meghívót kapott erre az eseményre. A Tátra Kupa a svájci Spengler Kupa után (1923-ban rendezték meg először, és csak a kanadai Stanley Kupa idősebb a davosi tornától) a második legrégibb európai kupa, az idén ünnepli hetvenedik születésnapját. Azari Zsolttól, a DAB elnökétől megtudtuk, hogy nagy szerencse kellett ahhoz, hogy az Acélbikák ott legyenek csütörtöktől Poprádon: - Visszalépett egy meghívott csapat, és mivel az egyik szervező jó viszonyban van David Musiallal, az ő kapcsolatuknak köszönhető, hogy ott leszünk a tornán.

Méghozzá egy hatcsapatos kupán, ahol nem akármilyen ellenfelek várnak az Acélbikákra. A dunaújvárosiak csoportjában a szlovák és a korábbi csehszlovák jégkorong egyik patinás klubja, a HC Kosice és a fehéroroszok bajnoka, a Junoszty Minszk szerepel. A Kassáról: egyedüli szlovák klub, amely kétszer is megnyerte a csehszlovák bajnokságot, majd nyolcszor a szlovákot. (A szlovákok közül a Slovan Bratislava és a Dukla Trencsin volt még cseh bajnok.) Kassa olyan hokinagyságokat adott a sportágnak, mint Vincent Lukác, Igor Liba, Peter Bondra, Nagy László, Vladimír Svitek (ő pályafutása végén Dunaújvárosban is játszott), Miroslav Ihnacak. Közülük Nagy 475, Bondra 1075 mérkőzést játszott az NHL-ben, hogy csak két nevet emeljünk ki. Svitek harminchét évesen tizennyolc világbajnoki és 327 csehszlovák extraligás szereplés után az 1999/2000-es szezonban 42 meccsen ötvenegy pontot szerzett Dunaújvárosban.

Visszatérve a Tátra Kupára: a Kassa mellett a fehérorosz Junoszty Minszk vár a Bikákra. A minszkiek sem akárkik: hétszer nyerték meg a fehérorosz bajnokságot, és kétszer a második legrangosabb európai kupasorozatot, a Kontinentális Kupát (2007, 2011).

A másik ágon a házigazda HK Popradon kívül a francia Nice és a német Bayreuth Tigers szerepel.

A csoportmérkőzések után az azonos helyen végző csapatok helyosztót játszanak.

A DAB esélyeiről röviden. Az átalakított, megfiatalított, formálódó csapatnak ezen a tornán csak a tisztes helytállás lehet a célja, minden más hatalmas meglepetés lenne. Azonban nagyszerű dolog, hogy az Acélbikák ott lehetnek egy ilyen patinás kupán, és hosszú távon talán (sportdiplomácia) sokat profitálhat a klub a részvételből.

A Tátra Kupa programja:

Augusztus 17., 15 óra: DAB - Junoszty Minszk. Augusztus 17., 19 óra: Les Aigles de Nice - EHC Bayreuth Tigers. Augusztus 18., 15 óra: HC Kosice - Junoszty Minszk. Augusztus 18., 19 óra: HK Poprad - EHC Bayreuth Tigers. Augusztus 19., 15 óra: DAB - HC Kosice. Augusztus 19., 19 óra: HK Poprad - Les Aigles de Nice.

Augusztus 20., 11 óra: 5. helyért. Augusztus 20., 15 óra: 3. helyért. Augusztus 20., 19 óra: döntő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!