Sport

2014.04.22. 15:50

Rangos birkózóversenyen szerepelt a Dunaferr

Meghívásos diák és gyerek szabadfogású birkózó versenyt rendeztek Tatabányán, több mint kétszáz résztvevővel, köztük a Dunaferr SE fiataljaival.

Gallai Péter

Nagyon erős mezőny gyűlt össze a viadalon, számos magyar mellett, több szlovákiai városból is érkeztek csapatok. Fehér Krisztián edző szerint a dunaújvárosiak jól küzdöttek, azonban sok munkára van még szükségük ahhoz, hogy az erősebbekhez felzárkózzanak. Kiemelte Virág Tamást, aki öt mérkőzést vívott, ebből hármat megnyert, így ötödik lett. Koncz Levente ügyesen birkózott, a dobogó 3. fokára állhatott fel. Molnár Richárd két győzelemmel és egy vereséggel ezüstérmet szerzett.

Diák I.: 5. Sipos Attila 5., Bara Edvárd 4. Kovács Marcell, indult még Virág Márk, Bartek József, Diák II.: 3. Sallai Sándor, 3. Kernács Pál, indult még Bartek Dávid, Sipos Adrián. Gyermek I.: 3. Koncz L., 5. Virág T., 2. Molnár R., indult még Szentpáli Zalán. Lányok: 2. Jánosházi Mónika, 3. Bíró Alexandra.

 

Címkék#birkózás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!