Sport

2013.10.02. 16:55

Rövidesen Prágában eveznek a sárkányhajósok

Dunaújváros - Nem törődnek a rossz idővel a dunaújvárosi sárkányhajósok. Szól a dob, és húzzák ütemesen az evezőket ősszel is.

Jankó Árpád

A Dragon Steel SE három csapata, az InniKék (mix), a MastersKék (mix) és a TündérKék (női) sárkányhajós versenyzők egymás után két hétvégén is versenyeztek fesztiválókon, Orfűn és Székesfehérváron. Orfűn remek időben a huszas hajók mategóriájában nyolc csapattal mérték össze tudásukat a dunaújvárosiak. A viadalt kieséses rendszerben rendezték, s az első ötszáz méteres futamban második lett a Dragon. Végül a döntőbe jutás nem sikerült, de a bronzéremért indított futamban fölényesen nyertek az újvárosiak. A világbajnokság után ez a verseny elérte a célját. A csapatösszetartás, új csapattagok, amatőrök versenyeztetése mellett még bronzérmet is szereztek a sárkányhajósok. A jó hangulatot egy abaligeti túra is szolgálta.

Az Orfűn induló tagok: Bíró Andrea, Benedeczkiné S. Éva, Buda Katalin, Inger Ádám, Katona Gergő, Kovács Tibor, Kovácsné G. Boglárka, Mikulka Petra, Mester Zoltán, Mester Zoltánné, Mészáros Attila, Mészáros Attiláné, Rákász János, Dr. Rubics László, Rubicsné G. Lívia, Sártory Endre, Sztaskó Anna, Tóth Dávid, Tóth Edit, Tóth Tibor, Vasinka Karolina.

A komolyabbnak számító eseményt Székesfehérváron rendezték meg szeptember 27-29-én. A székesfehérvári fesztiválon a vegyes kategória A" és B" liga, valamint a Házisárkány női kategóriában indított csapatokat a Dragon. Harmincnyolc versenyző ült be a hajókba. Végül a TündérKék formáció a döntőben a harmadik helyet szerezte meg. A B" ligás vegyes csapat összesítésben a csapat a negyedik helyen végzett. Ebben a gárádában a kezdő-gyakorló hajósok is részt vettek. Az A" ligás vegyes csapat rutinosabb tagokból állt. A két időfutam alapján összesítésben a második helyet szerezték meg a tavalyi magyar bajnokcsapat mögött.

A székesvervári indulók: Acsádi Virág, Balogh Csaba, Bíró Andrea, Benedeczkiné S. Éva, Bényi Marika, Buda Katalin, Dubniczki Tünde, Csobaji Botond, Finkné Szabó Ildikó, Gálné S. Éva, Inger Ádám, Inger Zita, Katona Gergő, Kovács Tibor, Kovácsné G. Boglárka, Márkus György, Mikulka Petra, Mester Zoltán, Mester Zoltánné, Mészáros Attila, Mészáros Attiláné, Oszvald Edit, Pilisi Pál, Pipa Károly, Polgár József, Poszpischil László, Prantner János, Prantner József, Rákász János, Dr. Rubics László, Rubicsné G. Lívia, Ruffing Gyöngyi, Sártory Endre, Sebők Balázs, Szabados Márti, Sztaskó Anna, Tóth Dávid, Tóth Edit, Tóth Tibor, Várnai Brigitta, Vasinka Karolina.

A következő nemzetközi versenyt Prágában rendezik meg október 12-én. Ez egy nemzetközileg is elismert viadal, a 2x4500 méteres Tagicially Long Distances verseny.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!