Sport

2016.08.10. 14:40

Kitűnően szerepeltek - Öten képviselték a Dragon Steel SE-t

Dunaújváros - Remekül szerepeltek a magyar sárkányhajósok a július 27-31. között megrendezett XII. EDBF Európa-bajnokságon Rómában.

Gróf András

A magyar válogatott az ifjúsági korosztálytól a premieren át, egészen a 60+ seniorig, a lehető összes divízióban képviseltette magát, és összesen huszonnyolc érmet (8 arany, 9 ezüst és 11 bronz) szerzett. Az olasz fővárosban megrendezett viadalon a Magyar Sárkányhajó Szövetség (MSSZ) közel kétszáz versenyzője vett részt. Ez volt a hazai szövetség történetének legsikeresebb nemzetközi szereplése. A magyar küldöttség a nemzetek közötti pontversenyben a harmadik helyen végzett.

A képen balról ifj. Nagy Sándor, Tóth Edit, Dózsa Bálint, Gálné S. Éva és Pipa Károly Fotó: Amatőr felvétel

A dunaújvárosi Dragon Steel SE öt válogatott versenyzője négy arany, két ezüst és két bronzéremmel járult hozzá a sikeres szerepléshez. Az újvárosiakat az U18-as válogatottban, Dózsa Bálint és ifj. Nagy Sándor képviselte. Ők minden távon (200, 500 és 2000 méteren) mix kategóriában, a 20-as hajóban Eb bajnoki címet szereztek. Tóth Edit a Senior A (40 év felettiek), női 10-es hajó kategóriában, a 2000 méteres távon szerzett csapatával aranyérmet. A 200 méteres távon más felállásban ezüstérmet, és végül 500 méteren még egy ezüstérmet vívtak ki. Edit végig kormányosként járult hozzá a csapat sikeréhez. Az MSSZ 18 éves fennállása óta most először indított Senior C (60 év felettiek) 10-es egységet nemzetközi versenyen.

A Dragon Steel SE-t Gálné S. Éva és Pipa Károly képviselte a nemzeti csapatban. Nyitó számként mix 2000 m-en bronzérmesek lettek. A többi open és mix kishajós számban a negyedik helyet sikerült elérni. Évának a Senior B (50 év felettiek) női 500 m-es kishajós egységgel bronzérmet is sikerült szereznie. A legközelebbi viadal a prágai Tragically Long Distances 2×4500 méteres versenye lesz, augusztus 20-án. A jövőre nézve fontos, hogy 2018-ban a Magyar Sárkányhajó Szövetség rendezi meg a sportág legnagyobb versenyét a 11. IDBF Klub Legénység Világbajnokságot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!