Sport

2015.05.14. 17:07

Kiváló a bajnoki mérleg - A DASE két együttese régen volt olyan sikeres, mint az idei bajnokságban

Dunaújváros - Ebben a bajnoki sorozatban nagyszerűen szerepeltek DASE asztaliteniszezői. Már beszélhetünk múlt időről.

Jankó Árpád

Az asztalitenisz csapatbajnokságban, az NB II-ben a kilencedik, azaz az utolsó fordulót játszották le. A DASE első csapata a pécsi PEAC gárdáját fogadta. A kezdés kiválóan sikerült, mivel a dunaújvárosi csapat mindkét párost megnyerte.

A mérkőzés felénél már 7-3-ra is vezetett a DASE. A folytatás szerencsére nem hozott nagyobb változást. A következő meccsekből négyet a PEAC, négyet pedig a dunaújvárosi formáció nyert meg.

Így alakult ki a 11-7-es hazai győzelem. Ez a siker pedig azt jelentette, hogy a dunaújvárosi pengés asztalitenisz-csapat az utolsó tíz év legjobb eredményét érte el. Mindössze egy ponttal maradt csak le az első helyen álló Kanizsa Sör gárdája mögött a dunaújvárosi gárda. A végeredmény tehát így fest. 1. Kanizsa Sör 32 ponttal, 2. DASE I 31, 3. DFDSE I 28, 4. Hévíz I 27.

A második helyen: Bihercz Tamás, Nemes Szilárd, Furka Attila, dr. Hanák Tamás, Hertelendy Amadó
Fotó: Ady Géza

A második együttes is itthon forgatta az ütőjét. A tabella második helyén tanyázó Vértesszöllős gárdáját fogadta. 7-7-ig szinte együtt haladt a két együttes, majd ezután beindult a DASE II gépezete. Ezeket a hajrákat már megismerték a riválisok. Az utolsó négy mérkőzést megnyerték Mizseiék, így most a bajnokság vége felé már öt pont az előnye a dunaújvárosiaknak. A Mizsei Máté és Mizsei Tamás ketten hét csatát nyertek meg fémjelezte együttes a két testvér nagyszerű játékának köszönhetően várhatja a fényes sikert a bajnokság végén. . A DASE két csapatának mostani nagyszerű eredménye valóban egy évtizedet figyelembe véve csúcsteljesítményt mutat.

DASE I - PEAC III 11-7

Győzött: Bihercz T. 4, Furka A. 3, dr. Hanák T, Hertelendy A. 1, a Bihercz-Nemes és a Furka-dr. Hanák pár 1-1.

DASE III - Vértesszöllős 11-7. Győzött: Mizsei M. 3, Mizsei T. 3, Farkas L. 2, Kada I. 2, a Mizsei testvérek 1.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!