Sport

2015.08.21. 18:35

Klujber Katrin bizonyított, az ifjúsági válogatott egyik legjobbja

Dunaújváros – Nemrég a magyar junior válogatott kontinensbajnokságán szerepelt dunaújvárosiaknak szurkoltunk, most pedig a szkopjei Európa-bajnokságon játszó ifjúsági női kézilabdacsapatunk tagjának szorítunk.

Jankó Árpád

A címeres juniorok csapatában Ferenczy Fruzsina és Kemény Dóra teljesített remekül, most pedig az ifigárdában Klujber Katrin jeleskedik. Hajdu János szövetségi kapitány együttese kiválóan szerepel az Eb-n. Ha most érne véget a viadal, már nagy dicséretet érdemelne a magyar ifjúsági válogatott, hiszen bejutott az elődöntőbe, a legjobb négy közé.

Ellenfél pedig bőven akadt ezúttal is. A sorsdöntő mérkőzést a magyar válogatott Horvátországgal vívta meg a legjobb négy közé jutásért. Igen izgalmas, kemény mérkőzésen, az első félidőben 17-16-ra vezettek a horvát kézilabdás lányok, de a szünetben Hajdu mester eligazítása meggyőző lehetett, mert a második játékrészben a még „öltözőben lévő” horvát csapat ellen megfordították az eredményt. Ezután a szoros, kemény csatában a horvátok futottak az eredmény után, de a magyar lányok állták a sarat.

Klujber Katrin öt gólt dobott a horvát válogatott kapujába Fotó: Cseh Péter, MKSZ

A második félidőben alaposan feljavult a magyar csapat védekezése. A néhány gólos előnyt foggal-körömmel tartották lányaink, így a vég-eredmény 26-23 lett a magyar ifjúsági válogatott javára, azaz megszületett a legjobb négy közé jutás. A magyar csapat egyik legjobbja a Dunaújvárosi Kohász balkezes jobbszélsője, Klujber Katrin volt, aki ötször talált be a horvát kapuba. A válogatottban is bizonyította rendkívüli tehetségét, és azt, hogy nem véletlenül hozta fel Radulovics Bojana igazgató a fiatal játékost a felnőtt csapat keretébe.

A magyar válogatott péntek este Oroszország ellen küzdött a döntőbe jutásért. A feladat óriási volt, de tapasztalva a magyar csapat elszántságát és egységét: nem elképzelhetetlen legjobbjaink döntőbe jutása. A másik elődöntős találkozót Dánia és Románia fiatal kézilabdázó lányai vívták egymással szintén tegnap lapzártánk után.

A magyar ifjúsági női kézilabda-válogatott eddigi mérkőzései. Csoportmérkőzések: Dánia – Magyarország 33-30, Magyarország – Norvégia 40-29, Magyarország – Szlovákia 31-26. Középdöntő: Franciaország – Magyarország 24-28, Magyarország – Horvátország 32-29.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!