Sport

2015.05.15. 12:58

A magyar utánpótlás versenyén minden élvonalbeli egyesület részt vesz

Dunaújváros - Ebben a versenyévben szinte minden országos bajnokságon, versenyen, kupán, sőt, néhány külföldi viadalon is indulnak a Dunaferr tornászai, gumiasztalosai.

Jankó Árpád

A közelmúltban felnőtt, ifjúsági és serdülő II. osztályú csapat és egyéni bajnokságot rendeztek, amely egyben Budapest-Vidék bajnokság is volt. A másodosztályú felnőtt egyéni kategóriában a dunaújvárosiak közül egyedül Balogh Kíra volt érdekelt (Joó Gabriella és Trenka János tanítványa). Felettébb furcsa verseny volt ez, mert erre a bajnokságra akár kiöregedett tornászok, kedvtelésből egykor nagy nevű, válogatott indulók is versenyezhettek. Nekik ez a II. osztályú verseny nem volt nagy kihívás. Ezért is volt nagyon feltűnő, hogy a dunaújvárosi tornászlány közöttük tényleg komolyan vette a versenyzést. Mind a négy szeren indult. Egyedül felemás korláton vétett kisebb hibát, a többi szeren hibátlan gyakorlatot mutatott be. Az is megmosolyogtató szituáció volt, hogy egykori sztároknál a neveket, a múltat pontozták. Ugrásban egyedül Kíra mutatott be szaltós ugrást, mégis a második helyre pontozták. Már-már komolytalan, irreális eredménnyel végződött a viadal. Mindezek ellenére a tizenhat éves Balogh Kíra ugrásban második, gerendán harmadik, talajon szintén a második helyet szerezte meg. S ami még fontosabb, a dunaújvárosi tornászlány edzői elégedettek voltak versenyzésével.

Balogh Kíra edzői elégedettek voltak a másodosztályú bajnokságon mutatott teljesítményével
Fotó: Zsedrovits Enikő

Május 16-án újabb viadalon indulnak a dunaújvárosiak. Utánpótlás magyar csapatbajnokság első fordulóját rendezik meg, amely szintén Budapest-Vidék bajnokság is. A Dunaferr a serdülő csapattal indul (9-13 évesek). Népes mezőnyre lehet számítani a komoly versenyen. Az összes neves budapesti egyesület is benevezte tornászait: UTE, Fradi, KSI, de jönnek versenyzők Szombathelyről, Békéscsabáról, Veszprémből is. A dunaújvárosi csapat összeállítása: Halász Dóra Szimonetta, Miklós Dorina, Körtés Kora, Badics Charlotte, Makovits Mirtill és Makai Lilla. Lilla csak kilenc éves, és ez lesz első bajnoki szereplése. A Dunaferr tornászai erős gyakorlatokkal indulnak, köztük olyanokkal, amiket először mutatnak be. A csapat edzői: Török Dániel, Badics Réka, Joó Gabriella, Trenka János komoly reményekkel várják a viadalt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!