Sport

2015.07.27. 11:52

Kosárlabdázó Dunaújvárosi Sárkányok - Az iskolai szakkörökkel együtt kétszáz gyereknek oktatják a kosárlabdát

Dunaújváros – A közelmúltban írtunk a dunaújvárosi kosárlabdaéletről, pontosabban a Dunaújvárosi Főiskola DSE szakosztályáról. Most hírt adunk a Dunaújvárosi Sárkányokról.

Agárdy Csaba

A Dunaújvárosi Sárkányok 2010-ben alakult, tizenöt gyerekkel kezdték meg a munkát.

– Most hatvanan vagyunk, tíz-tizenhat évesek játékosok készülnek a klubban, de az iskolai szakköröket is számítva, kétszáz gyereket ismertetünk meg a kosárlabda alapjaival – tudtuk meg Boda Gábor edzőtől.

A szakember elmondta, hogy csak utánpótlással foglalkoznak, a hosszú távú céljuk, egy NB II-es férfi csapat létrehozása, de ez pénzkérdés is, és szeretnének jó kapcsolatot kialakítani a főiskolával. Ha már szóba került a pénz, megkérdeztük Boda Gábort, hogy most miből tartják fent magukat. arra így válaszolt: – A TAO-ból (társasági adókedvezmény - a szerk.), négymillió forintot tudtunk lehívni, és a tagdíjakból van bevételünk.


Kun István, Szőke Dorina, Czikle Szabina és Kelemen Bence a Sárkányok nyári táborában
Fotó: Zsedrovits Enikő 

A szakosztály bázisa a Széchenyi gimnázium, de még négy általános iskolában, az Aranyban, a Dózsában, a Petőfiben és a Szilágyiban tartanak edzéseket. Az U11-es korosztály heti háromszor, az U14-esek pedig heti ötször gyakorolnak. Boda Gábor mellett, Molnár Tamás, Drab Attila és Vígh Zoltán tartja az edzéseket.

A legutóbbi országos bajnokságban a tizenegy évesek a nyolcadik helyen, míg a nagyobbak a Pest megyei huszonhat csapatos bajnokságban ugyancsak a nyolcadik helyen végeztek. A Sárkányok nyáron sem pihentek, illetve pihennek, hiszen végig dolgozzák ezt az időszakot is, készülve az ősz feladatokra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!