Sport

2014.05.29. 13:02

Négy hikaris az Európa-bajnokságon

Május 24-25-én rendezték meg a JKA korosztályos Európa-bajnokságot Prágában. A magyar válogatottban a dunaújvárosi Makita-Hikari Dojo egyesületből négyen vettek részt az eseményen.

Agárdy Csaba

A Hikari válogatottjai (balról jobbra): Vajai Viktor, Kovács Bence, Kovács Máté, Szlávok Bence

A cseh fővárosba tizenöt nemzet, négyszázötven versenyzőjét delegálta. Kilencévestől, tizenhét éves korig, éves bontásban, egyéni kata és egyéni kumite versenyszámokban, míg tízéves kortól, két-két évet összevonva, a csapat versenyszámokban lehetett megküzdeni a címekért, helyezésekért, egyenes kieséses formában. Az alsóbb korosztályokban minden nemzet lehetőségeihez mérten két-két versenyzőt, míg a magasabb korosztályokban nemzetenként négy-négy sportolót nevezhetett.

A hikarisok több számban is érdekeltek voltak. Szlávik Bence a 14 éves korosztályban, kata versenyszámban angol ellenfelétől kikapott, míg kumite számban (ugyanezzel a versenyzővel hozta össze a sorsolás) első meccsét nyerte, majd orosz ellenfelével nem bírt.

Vajai Viktor a 16 évesek kumite számában skót ellenfelének sajnos eltörte az orrát, ezért megintették, leléptették. Kovács Bence 17 éves kumite számban egy dán versenyzővel döntetlent játszott, majd a hosszabbításban ellenfele találatát adták meg, így sajnos nem jutott tovább. Csapat kumite számban, 16-17 éves korosztályban az orosz csapattól (a szám későbbi győztesétől) szintén kikaptunk. Kovács Máté a 13 évesek között kata számban cseh, orosz, ukrán ellenfelét legyőzve a négyes döntőbe jutott és ott szépen versenyezve elsőséget szerzett. Egyéni kumite számban cseh, szlovén, majd két orosz versenyző után a döntőbeli skót vetélytársát legyőzve szintén elsőséget, Európa-bajnoki címet szerzett. Csapat kumite számban a dán és cseh csapaton túljutva a döntőben az oroszoktól kikapva második helyet szerzett társaival.

A magyar válogatott összességében öt első helyet és nagyon sok szép helyezést ért el. A hikarisok igyekeztek mindent megtenni, szépen dolgoztak a nagyon jól felkészült ellenfeleikkel szemben.

A magyar válogatottat a helyszínen, mintegy 40-50 főnyi szülői közösség biztatta, segítette és ebben a csapatban négy dunaújvárosi szülő is jelen volt.

A Hikari Dojo vezetője, Schneider László nemzetközi minősítésű versenybíróként volt delegálva és az egyik küzdőtér vezetőjeként kapott szerepet az Európa-bajnokságon.

A Makita-Hikari Dojo versenyzőinek eredményei. 13 éves egyéni kata: 1. Kovács Máté. 13 éves egyéni kumite: 1. Kovács Máté. 12-13 éves csapat kumite: 2. Magyarország (Kovács Máté, Szabó Dominik, Bank Bálint, Veress Ádám)




Címkék#karate

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!