Sport

2013.12.04. 13:20

Kovács Zsófia remekelt

Dunaújváros - A dunaújvárosi női tornászok az év végén is szerepeltek jelentős országos viadalon. Öten versenyeztek a fővárosban.

Jankó Árpád

November 30-án és december 1-jén Budapesten rendeztek meg egy fiataloknak kiírt viadalt. Ennek a pontos neve a következő volt: Magyarország 2013. évi Női Utánpótlás Egyéni Bajnoksága a Kanyó Éva Kupáért. A Központi Tornacsarnokban öt dunaújvárosi kislány képviselte a Dunaferr Sportegyesületet. Ifjúsági korosztályban Kovács Zsófia, Váradi Viktória, Balogh Kíra (edzőik Joó Gabriella és Trenka János) versenyeztek. Badics Réka és Török Dániel edzők pedig a serdülő korosztályhoz tartozó tornászaikat, Halász Dóra Szimonettát és Miklós Dorinát nevezték be.

Az első versenynapon zajlottak az egyéni összetett verseny számai, amelyek egyben a szerenkénti döntőkre való kvalifikációt is jelentették. Az ifjúságiak között Kovács Zsófia első helyen végzett, s így mind a négy szeren a döntőbe került. Utána Váradi Viktória következett, aki ugráson és gerendán harcolta ki a döntőbe jutást. Balogh Kíra ezúttal nem jutott a döntőbe. A serdülő tornászok csoportjában Halász Dóra Szimonetta volt a sikeresebb: ugrásban, gerendán és talajon lett döntős. Miklós Dorina nem került be a fináléba.

A szerenkénti döntőkben Kovács Zsófia nagyszerűen teljesített. Három szeren végzett az első helyen: felemáskorlát, gerenda, talaj, ugrásban pedig harmadik lett. Váradi Viktória ugrásban ötödik, gerendán hatodik helyet szerzett. A serdülő Halász Dóra Szimonetta kétszer végzett a negyedik helyen, ugrásban és gerendán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!