Sport

2016.10.16. 11:08

Úszás, haverok, buli - Közel ezer kilométert tempóztak az úszómaratonon

Remek sikerrel zárult a 10. 24 órás Úszógála a dunaújvárosi Fabó Éva Sportuszodában, ahol ezúttal 12 csapat szelte a habokat.

Szabó Szabolcs

Az utóbbi kilenc esztendőben jócskán kifogytunk a jelzőkből, a tökéletesre csiszolt pozitív minősítésekből - nem is lehet ez másként, hiszen az idei, immáron tizedik alkalommal jelentkező 24 órás Úszógála menetrendszerűen tempózik a borítékolható siker medencéjében.

Ami az egyszerű szemlélődőnek gyakorta habkönnyű rutinnak tetszik, a mögött embertelen sok munka, szervezés, alkudozás van.

A szervezőcsapat egyik vezéralakja, a maratoni úszófieszta ötletgazdája, Szalontai Károly a szombat déli rajtott követően csak annyit felelt az alapozó feladványokat firtató kérdésünkre, hogy amint az utolsó résztvevő kissé megfáradva, de szívében/testében sportélménnyel telítve kilép a Fabó Éva Sportuszodából, a következő évi gála szervezése már rögvest megkezdődik.

 

Akadályok, kétségek, bonyodalmak mindig akadnak, ám a 10. adag is bizonyította a gála létjogosultságát és sikerét, bár a szervezők nem titkolták, komoly lelki traumát okozott számukra, hogy a rajt előtt nem sokkal négy egység lemondta a szereplést.

Ám akik ott voltak, és egy napon át szelték a hosszokat, remekül teljesítettek, így a vasárnap délben esedékes ünnepléskor a szpíker lelkendezve közölhette az úszótársadalommal, hogy ezúttal tizenkét győztes kollektíva kászálódhat majd ki a medencéből.

Mint azt az utóbbi tíz esztendőben megszokhattuk, a újvárosi úszófesztivál természetesen nemcsak a teljesített hosszokról szól. Mint azt számos résztvevő megfogalmazta lapunknak: szinten minden csapat egyfajta közösségépítő rituáléként is tekint az eseményre, amely egyben remek kikapcsolódás, akarjuk írni: buli is.

Hiszen nem titok, hogy az esti órákban néhol előkerülnek olyan doppingszerek is, mint a házi szilvórium, vagy egy-egy hűsítő sör.

Elhivatott sportemberekről szólunk, így a fent említett motiválók valóban csak hangulatalapozóként funkcionálnak, hiszen kár lenne elfeledni a 24 órás úszás egyben komoly fizikai és mentális megterhelést is jelent, ahol ott kell lenni fejben is.

A teljesített több mint tizenkilenc ezer hossz pedig azt bizonyítja, hogy mindenki odatette magát ezen a vizes hétvégén. Ritkán szólunk a csapatok mellett, mögött tevékenykedő hátországról. Ők szurkolnak, beszélgetnek a versenyzőkkel és szinte szünet nélkül szállítják az erőt adó jobbnál jobb falatokat és sztorikat is.

Higgyék el, mindezeknek hajnali három-négy óra magasságában igazán nagy szerepe van.

A részletes eredményközlőnket keretes írásunkban találják, ám egy fontos kiemeléssel még adósok vagyunk. Az idei úszógálát az az Acélszív alakulat nyerte meg, amely az utóbbi évtizedben már több érmes helyet is begyűjtött, ám az arany még hiányzott a gyűjteményből. Eddig. A csapat tagjai nem véletlenül ünnepelték boldogan az első helyet: rengeteg úsztak érte!

 

Eredmények, kilométerek

A vasárnap délben zárult jubileumi úszómaratonon összesen 19 672 hosszt, azaz 983(!) kilométert tempóztak össze a sportemberek.

A dobogó harmadik fokára a Klórdarálók kollektívája állhatott fel (106 km).

A második helyet a Lamanteam szerezte meg (108 km).

Az aranyérmet pedig a helyi erőkből álló Acélszív gárdája zsebelte be, összesen 110 km-t teljesítve a Fabó Éva Sportuszodában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!