Sport

2016.01.20. 18:12

Marci számára nem teher a sok gyakorlás, nagymester szeretne lenni

Dunaújváros – A most tizenegy éves Losonczi Marcell nem egy hétköznapi kisfiú. Eddig igazolt labdarúgója is volt a Dunaújváros PASE egyesületnek, de már csak a sakkozásra koncentrál. Ha most leírom, hogy Marci Élő-pontszáma 1919, és 2200 a mesterjelölti cím minimumának a küszöbe, akkor érthető, hogy miért is tartják őt rendkívüli tehetségnek.

Jankó Árpád

Hogy miért döntött végül a sakkozás mellett? Nos, az indoklása is nagyon elgondolkodtató:

– A futballnál örömet jelenthet egy csel, vagy a gól, ám az még nem győzelem. Ráadásul, ha kihagy a játékos egy helyzetet, lyukat rúg, nem történik nagy baj. Viszont a sakkban egyetlen rossz lépéssel az egész mérkőzés elveszíthető. Hiába látványos a labdarúgás, a győzelem a sakkban nagyobb siker, és azt elérni komolyabb feladat.

Marci hét éves volt, amikor a Vasvári iskolában Csathó Gábor tanár úr odatett eléje egy sakktáblát. Percek múlva, szinte azonnal látta, ez a fiú sakkban még sokra viheti, meglátta a zsenialitását. A tehetséget tehát felfedezték, de négy évig együtt gyakorolta a bábuk mozgatását és a focilabda rúgdosását. Most már a Széchenyi gimnázium ötödik osztályosa.

Marci egész napját kitölti a sakkozás, nem kérdeztem, de talán még álmában is mattolja az ellenfeleit.

– Nagyon szeretek játszani felnőttekkel is. Székesfehérváron a Bölhoff Kupán egy felnőtt versenysakkozóval játszottam, majd jött egy érdeklődő harmadik felnőtt, és hosszú ideig elemeztük hármasban a lejátszott partit. Ezt nagyon élveztem.

Marci nagyon jó kezekbe került. Két év után már Budapestre járt Horváth Csaba mesterjelölthöz edzésekre. Majd a Paks ASE igen erős egyesület igazolt sakkozójaként Molnár Bélánál, nemzetközi mesternél gyakorol. Tíz éves korától heti kétszer háromórás edzéseken okosodik. De még nincs vége. Tanulni jár Taskovits István FIDE-mesterhez is egyéni edzésekre heti hat órában De ki ne felejtsük mentorai közül Klimkó Csabát, aki a Dunaújvárosi Sakk Klubot képviseli. Mindenkitől tanul valamit Marci. Jól tudom, az ilyen korú gyerekek agya olyan, mint a spongya, issza és rögzíti az ismereteket, a tudást.

– Nagyon sok nyitást kell megtanulnom. Most olyan ötven százaléknál tartok, de fel akarom vinni hetven százalékra. Rengeteg a variáció. Béla bácsitól ezeket tanulgatom. A sok edzés, elemzés, verseny mellett a baptista tehetséggondozó velencei táborba is rendszeresen eljárok. Havonta egy hetet ott is sakkozom. Engem ez nem fáraszt, sőt mivel nagyon érdekel, felüdít. Persze veszíteni is meg kell tanulni. Okulok a hibáimból. A parti után kirakom, elemzem a játékot. Hol is rontottam el? Ha nagyot hibázom, akkor bizony korholom magamat.

Marcinak máris nagyon gazdag az éremgyűjteménye. Rövidesen új szekrény vásárlásán is gondolkodhatnak. Az országos ifjúsági csapatbajnokságon (gyerekként) második helyet szerzett az ASE Paks egyesülettel. Tavaly az egyéni országos diákolimpián egyéniben döntőt játszott, és harmadik helyen végzett Miskolcon. Nyolcadik lett a Magyar Korcsoportos Bajnokságon. Ez komoly bravúrt jelentett az országos viadalon, mert két évvel idősebbekkel játszott.

Utolsó kérdésem már úgy teszem fel neki, hogy nagyjából tudom is a válaszát. Vajon milyen álmokat dédelget?

– Semmi különöset, csak nagymester szeretnék lenni. Februárban Villachban, Ausztriában egyhetes nemzetközi egyéni versenyen játszom felnőttekkel. Ott akarok sikeresen szerepelni.

Csak megismétlem: Marci nem egy hétköznapi kisfiú. És ezt a jelzőt óriási elismerésként használom. Nincs kétségem, álmai teljesülnek, ha minden gond nélkül zajlik majd az élete. Édesanyjától tudom: a 2000-ik Élő-pontszám elérését (ez minősítést jelent) nagyon, de nagyon megünneplik.

Búcsúzáskor megígértettem vele, hogy egyszer leül majd egy partira velem. Mosolyogva mondta, hogy kapok tőle egy bástya és egy futó fórt. De ha belegondolok, lehet, hogy nekem ez nem is lesz elég?

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!