Még keményebb csata várható - Egyenlített az UTE

2017. február 21., 19:45 szerző: Balogh Tamás
komment
Dunaújváros - A Jégkorong MOL Liga rájátszásában a szembenálló Dunaújvárosi Acélbikák és az Újpest mindegyike megmutatta, hogy mire futja a felkészültségéből. A négy győzelemig tartó párharc állása 2-2, tehát a viadal még kiélezettebben kezdődik újra, szerda este hattól a Megyeri úton.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

A szombati súlyos előzmények, a komoly vereség, az eltiltások és a sérülések nyomai hétfő este is meglátszottak az Acélbikákon, akik a párharc negyedik fordulójában nehezen lendültek játékba. Az emberelőnyös, sőt a kettős emberelőnyös helyzetek sem hoztak megnyugtató változást. Ezt a szépítő gól adta meg, amiből már nem kis szurkolói buzdítással jött az egyenlítés is. Végtelenül keserű tapasztalat: a védekezés ismétlődő figyelmetlenségei, ezúttal is a vereséget (2-3) hozták a csapatnak.

A párharc állása 2-2, azaz most kezdődik az igazi tánc! A roppantul bizakodó szurkolók mellett állunk, akik hisznek abban, hogy a mester, Heikki Mälkiä ezúttal is tudja, hogy mi vezethet győzelemre. Abban is, hogy Azari Zsolt csapatkapitány ismét felrázza és maga mögé állítja a csapatot. A jó hangulat nélkül nem születhet siker, s ehhez a nagyszerű dunaújvárosi szurkolókra is szükség lesz. Együtt valószínűleg menni fog a dolog!

A DAB vezetőedzője higgadtan készül a folytatásra:

- Az ilyen mérkőzéseket a nagyon kis dolgok, a figyelmetlenségek döntik el. Emellett sajnos három játékossal rövidebb volt a padunk: Léránt sérülés, Kaskov és Hüffner pedig eltiltás miatt nem léphetett pályára. A hiányukat megéreztük, de a gólok után megjött az önbizalmunk. A keddi napot könnyebbre vettük, nem tartunk csapatedzést, mert nagyon sok energiát kell spórolnunk a következő mérkőzésre. Természetesen lesznek finomítások, elemzések és frissítések, hogy jobban tudjuk majd kezdeni a következő meccset. Természetesen most már minden gondolatunkat a ma estére kell összpontosítani. Ez egy nagyon kemény összecsapás lesz. A szituáció nem változott: ugyanúgy két mérkőzést kell behúznunk, ahogy a sorozat elején.

Becze Tihamér két találatot szerzett a hétfői meccsen, bízunk benne, ma is gólerősen játszik Fotó: Ady Géza

Szilassy Zoltán, az UTE vezetőedzője így nyilatkozott: - Nagyon küzdelmes mérkőzés volt. Jól kezdtünk, de sajnos vissza tudott jönni ellenfelünk. Megbosszulta magát, hogy a vezetésünk alatt bár többször is egy az egyben álltunk szemben a kapujukkal, de nem használtuk ki a lehetőségeket, amikkel hamarabb eldőlt volna a mérkőzés. Tipikus playoff meccs volt. Az ellenfél nagyon fáradtan és enerváltan dolgozott. Becsülendő, hogy visszajöttek döntetlenre.

A hoki istene még a rendes játékidőben visszaadta nekünk ezt a mérkőzést, ami más volt, mint a szombati. Mindenki tudta, hogy nem szabad a Dunaújvárosnak győznie, mert az nagy előnyhöz juttatta volna őket, és akkor nekünk nem lett volna hibalehetőségünk. Visszajöttünk a szériába, és most még ennél is küzdelmesebb meccsre van kilátás Újpesten a mai este folyamán.

Duschek Dávid, az Acélbikák kiváló kapusa, közös büszkeségünkre a válogatotté is. Ez a második szezonja, amiben a DAB-nál játszik. Felelősen teszi a dolgát itthon és a címeres mezben is. Élvezi és megszolgálja a szurkolók szeretetét.

- A rájátszásban kettő-kettő az állás. Hogy bírja a feszültséget?

- Ez egy rendes playoff eredmény, mi szereztük meg a vezetést, elhúztunk, most az UTE kiegyenlített. Hétfőn sokkal jobb volt a játék képe, mint az előző mérkőzésen. Akkor nagyon mással foglalkoztunk: az ellenféllel, a bírókkal és ezzel magunkat verettük meg. Nagyon örülök, hogy két napra rá így fel tudtunk állni. Semmi sincs veszve, ugyanúgy kettőt kell nyerni, mint az elején. Nyugodtan várom a meccseket.

- Mit adott önnek a válogatottbeli szereplés?

- A válogatott túrájának hatására szerencsére teljesen felpörögtem és kiegyensúlyozott lettem. Most persze nem vagyok nyugodt, mert kikaptunk, ráadásul egy olyan góllal, amit megfoghattam volna, de megyünk tovább! Fontos, hogy kiszakadtam ebből a hazai közegből, ami azért hasznos, mert augusztustól Dunaújvárosban játszunk és ez egy kis monotóniát okoz. Elutaztunk Dél-Koreába, ami igaz hosszú utazás volt, de megérte. Végre a válogatottal voltam, és egy meccset végig tudtam játszani. Szerencsére nem ment rosszul. Elég nagy pluszt adott, ahogy biztattak a többiek és az edző is megvolt elégedve velem. Ezek voltak azok a dolgok, amik nagy többletet adtak nekem.

- Hogyan készül a rájátszás folytatására?

- Nem szeretnék változtatni az életritmusomon, mivel úgy gondolom, hogy eddig jól működött. Nyilván figyelek azokra a dolgokra, amikre szüksége van egy profi sportolónak: az étkezésre és az alvásra is. A mérkőzésen pedig megpróbálok mindent megtenni a csapatért.

- Abszolút közönségkedvenc lett Dunaújvárosban!

- Természetesen mindig jó, ha az embert szereti a publikum. Szerencsére, amikor ideérkeztem, elég hamar befogadtak, és ez még az idén is tart. Jó dolog, amikor külön biztatnak engem. Nagyon örülök neki, és annak is, hogy ilyen remek közönségünk van. Amikor a meccs végén magukhoz szólítanak, szívesen hullámzok velük. A pályafutásom során ez az első hely, hogy a szurkolók magukhoz hívnak, amiért hálás vagyok, mert ez nagyon nagy élmény!

A többi párharc állása: DVTK Jegesmedvék - Ferencváros 2-2, Fehérvári Titánok - MAC Budapest 1-3, Debrecen - Brassó 2-2.

Balogh Tamás

2017. február 21., 19:45 szerző: Balogh Tamás

Hozzászólások

Részletes műsor



Műsorok betöltése...