Sport

2015.10.27. 13:33

A dunaújvárosi serdülő tornászlányok fölényesen nyertek

Dunaújváros - A hét végén Budapesten versenyeztek a dunaújvárosi tornászlányok. Az országos utánpótlás magyar csapatbajnokság második fordulóját rendezték meg.

Jankó Árpád

A hét végén Budapesten versenyeztek a dunaújvárosi tornászlányok, ahol az országos utánpótlás magyar csapatbajnokság második fordulóját rendezték meg. Az első fordulóban tavasszal a Dunaferr serdülő tornászai megszerezték az első helyet, és most nyilván a cél az első hely megvédése volt. Ez pedig olyannyira sikerült, hogy a győztes dunaújvárosi csapat egészen kiváló teljesítménnyel, harminchét pont előnnyel nyert. Ez a fölény pedig önmagáért beszél. Második lett a Békéscsaba, harmadik a Szombathely, negyedik az FTC, ötödik a KSI, hatodik pedig a Veszprém együttese. A versenyzők mind a négy szeren versenyezhettek, a csapatokból csak hat csapattag mutathatta be gyakorlatát egy szeren. Nemzetközi szabályok szerint zajlott a verseny, amelyben ugrásnál egy előírt gyakorlatot kellett elsőként bemutatni a szabadon választott előtt. A dunaújvárosiak örömére két kislány, Kovács-Bokor Luca és Mayer Gréta először indult magyar bajnokságon. Kovács-Bokor csak ugrásban szerepelt. Mindketten helytálltak. A kisebb rontások a rutintalanságnak volt köszönhető, de helyenként nagyszerű mozdulatokat mutattak be. Makai Lilla már a tavaszi fordulóban is stabil tagja volt a csapatnak, és ezúttal is ügyesen tornázott. Mindhárman Trenka János és Joó Gabriella edzők tanítványai.

A Serdülő Magyar Csapatbajnokság győztes csapata. Első sor (balról jobbra): Kovács-Bokor Luca, Makai Lilla, Mayer Gréta. Második sor: Halász Dóra Szimonetta, Miklós Dorina, Badics Charlotte, Makovits Mirtill. Hátul: Joó Gabriella, Badics Réka, Trenka János, Török Dániel edzők

És akkor következzenek Badics Réka és Török Dániel edzők tornászai. A nagyobbak között Badics Charlotte, aki talajon magyar bajnok, ezen a szeren kiemelkedően teljesített. A másik magyar bajnok korláton, Makovits Mirtill új elemeket mutatott be sikeresen. (Badics és Makovits novemberben Franciaországban egy meghívásos versenyen szerepelnek.) Miklós Dorina idén először versenyzett, mert sérüléssel bajlódott. Új talajgyakorlatot mutatott be Halász Dóra Szimonetta is talajon. Novemberben dől majd el, hogy Szimonetta indulhat-e az Olimpiai Reménységek Versenyén Liberecben. Ugyanis három tornász közül ekkor választanak ki még egy csapattagot. Az utazó csapatban már biztos tag Jakab Noémi, és nagy öröm, hogy Joó Gabriella, a Dunaferr edzője lesz a magyar csapat vezetője.

Mondhatjuk tehát, hogy nagyon mozgalmas a dunaújvárosi tornászok élete. A versenyeken kívül az edzésmunka, a gyakorlás folyamatos tevékenység. Jakab Noémi, Makovits Mirtill, Kovács Zsófia és Halász Dóra Szimonetta jelenleg Joó Gabriella és Trenka János társaságában a tatai edzőtáborban gyakorol. A Dunaferrt érintő hír még, hogy a magyar felnőtt tornászválogatott tagjaként a világbajnokságon, Glasgow-ban szerepel Horváth Enikő. Sajnos azonban a magyar csapat csak a tizennyolcadik lett, így nem sikerült bekerülni a tesztversenyen indulók közé, ahol eldőlt volna a riói olimpiai kvalifikálás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!