Sport

2015.01.07. 17:35

Egy fiatal dunaújvárosi hölgy egy amerikai lovas sportágban

Dunaújváros - A dunaújvárosi Makrai Mercédesz egy nem mindennapi sportág elkötelezettje, még pedig az Egyesült Államokból indult EXCA, az Extreme Cowboy Race versenyeinek résztvevője.

Agárdy Csaba

- 2013-ban kezdtem el versenyezni a lovammal, Szonjával, akivel lassan már három éve dolgozok együtt. Magyarországon 2014-ben rendezték meg az első versenyt, ami egyben az első versenyem is volt. Az EXCA-ról annyit kell tudni, hogy egy Amerikából kiindult versenysorozat, ahol tizenhárom akadályt kell a ló-lovas párosnak leküzdeni egy pálya során. Az egyetlen lovas verseny ahol úgynevezett horsemanship pontokat kapnak a versenyzők egy kreatív, szépen teljesített akadály után. Az időt is mérik, ám ezt csak azonos pontszámoknál veszik figyelembe - foglalta össze röviden a tizenhat Makrai Mercédesz a sportága lényegét.

Mercédesz és Szonja meghívást kapott az  Egyesült Államokba, a vébére. A pénz, vagyis annak a hiánya azonban közbeszólt

- Tavaly az első verseny egy un-EXCA viadal volt, ami annyit tesz hogy az indulók pontszámai nem hivatalosak, így amiket itt gyűjtünk nem kerülnek fel a világranglistára, ahol a világ összes versenyzője gyűjti a pontjait hogy a végén kvalifikálják magukat a világbajnokságra. Itt negyedikek lettünk a hét versenyzőből. Itt még csak ismerkedtünk a versenyzéssel, a viadalon Bill Cameron, amerikai EXCA világbajnok is bíráskodott. A következő verseny Győrben volt a Rodeo Ranchon, ahová már felkészülten, kiképezve mentünk mindketten. A pálya nagyon izgalmasnak ígérkezett, de az időjárás nem kedvezett nekünk. Mivel minden fel volt ázva és a füves pályát csak korcsolyázáshoz lehetett volna használni, ezért egy visszafogott futamot lovagoltunk, amivel végre sikerült meggyőzni a bírókat és haza hozhattuk az első helyet - avatott be a szezonkezdetbe a fiatal sportoló, aki a paksi western lovas egyesület tagja majd így folytatta.

- Idén az egyik kedvenc versenyem az etyeki Korda Filmstúdióban volt. Az akadályok bár nem voltak túl nehezek, komolyabb gondot okozott a lovam nyugodtságát megtartanom, ami többé-kevésbé sikerült, legalábbis a futam közben. Szonját otthon már sikerült hozzászoktatnom a legtöbb akadályhoz, de a legjobb barátjától való elszakadást, aki egy másik versenyló, már kevésbé tudta elviselni. Szerencsémre a pályán együttműködő volt és így sikerült kimagasló eredményt elérnünk. Az Intermediate kategória első helyét elhoztuk, de nem erre voltam igazán büszke. Minden loval pontszámát össze adják minden verseny végén és ebből készül egy ranglista, nem számítank a különböző kategóriák, csak a tiszta pontszámok. Ebben az összesítésben negyedik helyezést sikerült elérnünk, ezzel megelőzve több pro és non-pro kategóriás versenyzőt.

A tizenhat éves Makrai Mercédesz két éve kezdett el versenyezni lovával, Szonjával Fotó: amatőr felvétel

A szezonzárás sem sikerült rosszul a dunaújvárosi hölgy számára:

- 2014 záróversenyét Szlovákiában rendezték meg. A pálya gyönyörű, kihívásokkal teli, új akadályokból állt össze. Bill Cameron újra ellátogatott hozzánk és nagy meglepetésemre emlékezett rám az első verseny óta. Nagy megtiszteltetés volt tőle hallanom, hogy mennyit fejlődtünk egy év alatt. Valóban én is meglepődtem, hogy ezeket a nehéz akadályokat is letudtuk küzdeni és kiérdemeltük a harmadik helyezést.

Makrai Mercedes büszkén mesélte: - Nagy meglepetés ért, hiszen levelet kaptam Amerikából, hogy sikerült elegendő pontszámot gyűjtenem az év során, ezzel elindulhattam volna a világbajnokságon. Sajnos oda még nem juthattam el, mert a részvétel nagyon drága lett volna, de ami késik nem múlik. Itt szeretném megköszönni a baracsi magyar Lovarda vezetőjének, Pribil Istvánnak a segítségét, ami nélkül nem lehettünk volna ilyen eredményesek.

Végül álljon itt a versenyző sportági hitvallása: Az EXCA számomra és szerintem nyugodtan mondhatom, hogy az összes versenyző számára nem csak egy sportág. A kitűnő hangulat mellett azt is ki kell emelnem, hogy a résztvevők közötti rivalizálás helyett támogatjuk egymást, a viadalok összekovácsolnak minket, és új barátságokkal is gazdagodhattunk. Versenyzés közben ellenőrizhetem a kapcsolatomat a lovammal, és egyszerűen leírhatatlan érzéssel tölt el egy ilyen pályát végig lovagolni. De mégis a legjobb az egészben mikor lejössz a pályáról és tudod, hogy megcsináltátok a lovaddal, az eredménytől függetlenül, egyszerűen csak csupa jó érzés megy benned végig, a többiek gratulálnak, és kifújhatod magad a következő futamodig. Családias légkör, segítőkész versenytársak, fantasztikus lovak, ez jellemzi leginkább az EXCA-t.

 



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!