Sport

2016.12.23. 20:55

Mikler hatnapos kimenőjét is karácsonyi ajándéknak tekinti

Mikler Roland, a Telekom Veszprém válogatott kapusa alaposan belefáradhatott csapata négy hónapos menetelésébe, mert a szerdán elkezdődött hatnapos kimenőjét is karácsonyi ajándéknak tekinti.

Dunaújvárosi Hírlap

- Nem vagyok egyedül a játékosok között azzal a véleményemmel, hogy a legküzdelmesebb és a legkimerítőbb őszi-téli mérkőzéssorozatunkra tekinthetünk vissza, amelyet az előre megjósolható nehézségeken kívül nem várt gondok egész sora nehezített.

A nagyon várt, és bizony nem túl hosszú pihenő egy részét Mikler Roland Dunaújvárosban tölti Fotó: Penovác Károly

Ezt a saját bőrömön is megéreztem, de a szellemi és fizikai energiaraktárak lemerülése a szurkolóknak és a klub vezetőinek is jelzéseket adott. Negyven meccs még a legedzettebb és legszívósabb játékosokból is rengeteget kivesz, ezért örülök annak, hogy a válogatott edzőtáborában nekem és még néhány játékostársamnak csak december 27-én kell jelentkeznünk. Volt úgy, hogy ugyanezt - szinte szusszanásnyi pihenő nélkül - egy nappal karácsony előtt kellett megtenni - nyilatkozta Mikler a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának.

A nagyon várt, és bizony nem túl hosszú pihenő egy részét a Dunaújvárosban született 32 esztendős sportoló nagyszüleinél tölti, és ezek a napok kétszeresen is visszatérést jelentenek a számára, hiszen 2001-től 2010-ig a Dunaferr együttesét erősítette.

- Ez most számomra a megnyugvás, a feltöltődés és teljes mértékben a sportolásmentes napok időszaka, aminek - hogy még szebb legyen a karácsonyom - együtt örülhetek a szeretteimmel - folytatta. - Olyan ez most, mint amikor egy csatából visszatérő leharcolt katona kibújik a felszereléséből, sarokba állítja a fegyvereit, és egyszerre csupán a jóval és a széppel igyekszik foglalkozni
Mikler csapattársai közül nem egy 1000 percnél is több időt töltött a pályán, és volt olyan is, mint például a 35. születésnapját december 22-én ünneplő, és mindig is a legnagyobb küzdők közé tartozó Momir Ilics, aki körülbelül kétszer annyi időt volt játékban, mint tavaly ilyenkor

A Telekom Veszprém annak ellenére is büszke lehet a szeptember-decemberi teljesítményét értékelő bizonyítványára, hogy a Bajnokok Ligája csoportmeccsein háromszor is kikapott, két találkozóját pedig döntetlennel zárta, miközben a SEHA Ligában két-két vereség illetve döntetlen került a tíz győztes meccse mellé.

- Azt azért hozzá kell tenni, hogy BL-döntőnek is beillő csoportmérkőzésekre tekinthetünk vissza. Ezen a tornán és a SEHA Ligában is mindig azzal kell szembesülnünk, hogy a gyengébb ellenfeleink is annyira igyekeznek felszívni magukat, amennyire csak tudják, mert nagyon szeretnének meglepetést okozni. Ez pedig azt jelenti a számunkra, hogy olykor a papíron gyengébb ellen is 200 százalékon" kell teljesítenünk.

Jó dolog, hogy a keretben többen vagyunk, mint tavaly ilyenkor, de a legfontosabb és a legnehezebb találkozókon továbbra is a teljes játékidő 90-95 százalékában a társaság legjobbjainak kellett odatenniük magukat, és ez hosszú távon egyre nagyobb feladatot jelent - hangsúlyozta a több veszprémi meghívottal együtt a januári vb-re, aztán pedig újra a BL, SEHA Liga és magyar bajnoki meccsekre készülő játékos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!