Össznépi ''küzdősportgála'' lett a szombati meccs

Balhé: hasonló még nem volt UTE-DAB meccsen

2017. február 19., 21:25 szerző: Balogh Tamás fotós: Balogh Tamás, Kricskovics Antal
komment
Budapest - Indulatoktól sem mentes, lelátói incidenssel és játékmegszakítással tarkított meccsen kapott ki 9-4-re a jégkorong MOL Liga negyeddöntő harmadik összecsapásán az Újpest vendégeként a Dunaújvárosi Acélbikák csapata. A párharc így 2-1 a DAB javára, folytatás hétfőn 18 órától Dunaújvárosban.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Nem tanulság nélküli a mieink legutóbbi, Megyeri úti vitézkedése. A legnagyobb támaszuk, a dunaújvárosi közönség időben megjelent a helyszínen, és az első perctől az utolsóig mellettük állt. Hangerejükkel és stílusos szurkolásukkal zavarba hozták a vélhetően egy másik sportág híveivel kiegészített lila-fehér publikumot. Lepsényi Zsoltot, az Acélbikák szurkolóinak jellegzetes alakját a mérkőzésre való békés bemelegítés közben kértük egy rövid beszélgetésre:

- A célunk, nekünk, a szurkolóknak is természetesen a győzelem. Az eddigi benyomásaim szerint az UTE egy kicsit szét van esve, szezon közben a légiósok is többet nyújtottak. Nagyon egymásra talált az Acélbikák és a szurkolók csapata. Azt szeretnénk, hogy a végén mi jussunk tovább. Abban az esetben, ha meg tudjuk ismételni az első két meccsen bemutatott játékunkat, akkor megálljuk a helyünket, és az Újpest nem fog tudni újat mutatni a számunkra. Szerintem nyugodtan szurkoljuk végig a meccseket. Az összeset.

Lepsényi Zsolt idegenbe is elkísérte a csapatot
Fotó: Balogh Tamás

Néhány sorral lejjebb Németh Kálmán mondta el a véleményét: - Mi sem reméltük, hogy ilyen jól alakul majd a rájátszás, nagyon örülünk neki. Ezen a héten már másodszor vagyunk itt a szurkolókkal. Remélem, hogy a bekkjeink nem fogják hagyni a hazaiak akcióit! Jó hangulatban érkeztünk, de azért nem szabad elfelejteni, hogy a hokiban egy pillanat alatt változhatnak a dolgok, és a meglepetés mindig benne van a játékban. Rajtunk nem múlik a meccs sikere.

Németh Kálmánék szurkolásán semmi nem múlt
Fotó: Balogh Tamás

Ami pedig a találkozót illeti: ezúttal a mieink gépezetében támadt egy kis zavar, amit ők maguk is sportszerűen elismernek. Hibátlan kezdés (0-2) után elvesztették a fonalat, szarvashibákat vétettek, majd a gyenge bíráskodás miatt előbb őrjöngtek, végül Hüffner hibátlan állcsúcsra mért jobbegyenese megadta a jelet egy össznépi küzdősportgálára. Ebben sokan indultak, és súlyos percek ítéletével - Kaskov végleges kiállítást kapott - zárult a hajmeresztő, élőben talán még soha nem látott vetélkedés.

A játékvezetői team is kitett magáért, hiszen ennyi bizonytalankodást, időpazarlást, rossz illetve fordított ítéletet legfeljebb filmbe írhattak volna. A hazai publikum erősen sikerre éhes kisebbik része mi mást tehetett volna, mint öntevékeny programként elindult az újvárosi szektorba vért inni, de a kopaszok szerencsére egészen más véleményen voltak. A hosszúnak tűnő játékszünet siralmas közállapotokkal, bedobálásokkal, hihetetlen verbális terrorral telt el. Hasonlóra UTE - DAB meccsen talán még soha nem volt példa.

A hokisok nem voltak elég fegyelmezettek. Elvesztették a fonalat
Fotó: Kricskovics Antal

Heikki Mälkiä, az Acélbikák vezetőedzője tényszerűen tárta fel a helyzetet: - A legnagyobb probléma az volt, hogy nem voltunk eléggé fegyelmezettek. Kettő nullnál sokkal jobban kellett volna sáfárkodnunk az előnyünkkel. Talán egy picit azt gondoltuk, hogy ez a meccs innét sima lesz. Ezután három olyan gólt kaptunk, amit hatalmas egyéni hiba előzött meg. Innét is sikerült visszajönnünk három háromra, de összességében nagyon sok butaságot követtünk el. Most ezt a mérkőzést le kell zárnunk. a tanulságai megvannak. Meg kell várjuk, hogy mi történik a sérültjeinkkel, és lesznek-e eltiltottak. Ennek ismeretében készülünk a hétfő estére.

Azari Zsolt csapatkapitányként önkritikus, de magabiztos hangot ütött meg: - A mai estét elrontottuk. Kicsit elterelte a figyelmünket az első két győzelem. Nem úgy jöttünk ide, mint az esélytelenebb csapat, amelynek foggal-körömmel kell küzdenie. Ráadásul az első két gólunk után súlyos hibákat vétettünk, amit meg is büntettek. Az Újpestnek a harmadik meccsen végül kijött a lépés. Hétfő este a hazai pályán a saját közönségünk előtt még jobban kell hajtanunk, mert az ellenfél is azt fogja tenni. Fel kell emelni a fejünket, és ugyanúgy kell harcolnunk, mint az első két derbin tettük!

Az UTE vezetőedzőjét, Szilassy Zoltánt is megkérdeztük a tapasztalatairól:

- Ma ugyanaz volt a koreográfia, mint az első mérkőzésen, csak a védekező játékunkkal vagyok abszolút elégedetlen, mert négy ajándék gólt adtunk az ellenfelünknek. Ez megengedhetetlenül sok. Szerencsére az offenzív játékunk rendben volt. A nagy gólkülönbség most ugyanannyit ér, mint egy 3-2-es győzelem. Nyilván hasznos volt, mert a játékosaink bebizonyították, hogy tudnak eredményesen hokizni. Ellenfelünk megpróbálta a legjobb embereinket kivenni a játékból, akik annál masszívabbak, hogy ez sikerülhetett volna. Ők is beleálltak a verekedésbe. Ez is a play off része. A kevésbé kreatív játékosok, a "hentesek" ilyenkor rámennek a képzettebbekre és ez lesz a vége. A play off egyik szabálya, hogy nincsenek szabályai. Nekem ezzel semmi bajom sincs.

UTE - DAB 9-4

(3-3, 3-1, 3-0)

UTE: Sila - Huba (1), Kiss 1, Dömötör, Dósa, Turbucz, Nagy N. (1), Hegyi (1), Nemes 1 (1), Pápa, Tóth (1), Kovács, Nagy R., Benk (1), Sikorcin 1 (3), Frolík 2 (1), Gröschl, Virág, Csányi (2), Hebar 3, Ropret 1 (1). Vezetőedző: Szilassy Zoltán.

DAB: Duschek (Koitmaa) - Hruby (1), Ölander 1, Dansereau 1 (2), Cseter (2), Azari 1 (1), Hudec, Ladigin, Becze 1, Borbás, Kaszkov, Lencsés, Hüffner (1), Németh 1, Léránt, Nagy M., Lévai, Magosi, Török, Odnoga, Tanka. Vezetőedző: Heikki Mälkiä.

 



Balogh Tamás

2017. február 19., 21:25 szerző: Balogh Tamás fotós: Balogh Tamás, Kricskovics Antal

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...