Sport

2014.04.14. 16:55

Dunaújvárosi Kohász-FTC: A csütörtöki játék és eredmény nem ismétlődhet

Kedden 18 órakor a Dunaújváros Sportcsarnokban kezdődik a rájátszás elődöntőjének második mérkőzése.

Jankó Árpád

Az első találkozót a Fradi női kézilabdázói otthonukban fölényesen nyertek, s amennyiben a keddi találkozón is győznek, akkor már nem lesz harmadik találkozó. Az FTC döntőbe jut. Erre van is komoly esély, ha a Ferencváros erős játékoskeretét említjük.Ami azonban az első mérkőzés 38-19-es Fradi-győzelmét illeti, csak remélhetjük, hogy megismételhetetlen. Egy-egy ilyen kellemetlen emlék minden játékos pályafutásában előfordul. Radulovics Bojana is emlékszik hasonlóra.

– A BL-győzelmünk utáni évben itthon szenvedtünk kínos vereséget a Győrtől. A mostani csapat amikor elkezdett botladozni a Népligetben, sajnos egymást vitték a lányok rossz megoldásokba. Ilyenkor már nagyon nehéz talpra állni. A keddi meccs – és ezt nagyon remélem – egészen más lesz. Küzdjön mindenki becsületesen, képességei szerint. S ha mindenki a legjobb tudásának megfelelően játszik, akkor nagyon izgalmas lesz a keddi találkozó.

Gera Szimonetta szerint az idő mindent meggyógyít, kedden már oldódhat a feszültség  (Fotó: Ónodi Zoltán)

– Most már nem foglalkozunk mással, csak a saját játékunkkal – nyilatkozta Mátéfi Eszter, a Kohász szakvezetője. Azt kell csinálnunk kedden is, amit a bajnokság folyamán eddig tettünk. Nem szabad, hogy megremegjen a kezünk. legyen önbizalmunk, és ne legyen a játékra hatással a csütörtöki nagy vereség. A rossz, önbizalmat romboló érzéseken felül kell csapatként kerekednünk. Tudom, könnyű ezt kimondani, de a lányoknak arra kell gondolniuk, mi akartuk, hogy idáig eljussunk, és most elérkeztek az új kihívások. Erre büszkék lehetünk. Tehát bátran, önbizalommal kell kedd este játszanunk.

Természetesen az első találkozót részletesen kielemezte a csapat, s talán már hétfőn kevésbé látszott a a 38-19 megrendítő hatása. Bár ki lát a lányok fejébe.

A fiatal Gera Szimonetta nem is tagadja: felemás érzések kavarognak a fejekben.

– Tényleg a hétfői edzés segített leginkább a felejtésben, addig érezhető volt a feszültség a csapatban. Hiába, az idő mindenképpen gyógyít. De már én is előretekintek. Nem izgulok, inkább a keddi találkozó plusz motivációt ad nekem. Az is veszélyes, ha túlpörögjük a játékot. Forró szívvel, de gondolkodva, hideg fejjel kell meghozni játék közben a döntéseket. Nagyon várjuk a hűséges szurkolóink biztatását. Ez nagyon sokat jelentene.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!