Sport

2013.04.01. 18:13

Múlt és jelen a szőnyegen

Ritka alkalom, hogy gyerekek és felnőttek mérkőzései egy időben, egymás mellett zajlanak. Szombaton a Dunaferr SE birkózószakosztálya ebben is példát mutatott – a szomszédos Mezőfalván.

Horváth László

Nívós birkózóversenyt rendeztek szombaton a Petőfi Sándor általános iskola tornatermében. A Dunaferr SE által a közelmúltban elhunyt Nyers László emlékére megrendezett eseményen a diák I. és II. korosztályú gyerekek (10-13 évesek) mellett veterán sportolók (35-70 évig) is szőnyegre léptek. Megnyitójában Mátyás Gábor a Dunaferr SE szakmai igazgatója, a birkózó szakosztály vezetője elmondta: Dunaújváros első olimpikonja, Nyers László emlékének ápolása mellett a birkózás népszerűsítése is a céljuk, és versenyzési lehetőség teremtése a fiataloknak és veteránoknak.

– Mezőfalvának komoly hagyományai vannak a birkózásban, s régóta jó kapcsolatokat ápolunk. Csoportunk is működik itt, s Tombor István mezőfalvi testnevelő tanárral évek óta együtt dolgozunk. Fontos szempont volt még, hogy itt kiválóak a feltételek, és a vendéglátás is nagyon szívélyes – ezért rendezzük itt a versenyt, monta el kérdésünkre Mátyás Gábor.

Gyürki Tibor (kék mezben) forgatja szlovák ellenfelét Csiczó Alexet Madarból (Fotó: a szerző felvételei)

Az emlékverseny díszvendégeként Nyers László lánya, Nyers Emma fejezte ki örömét, hogy ennyi gyerek követi a nagy elődök példáját, s igen jóleső érzés, hogy ilyen sok szülő is elkísérte a fiatalokat, akik közül többeknek van „birkózó múltja”, így régi ismerősként üdvözölhették egymást. A versenyen közel száz fiatal és harminc felnőtt igyekezett felülkerekedni ellenfelén. Voltak apró fizikai és lelki sérülések, de a nap végére ezek mind szépen begyógyultak. A dobogón állva és a csoportkép készítése közben már csak boldog arcokat lehetett látni.

 


Az emlékverseny névadójának, a januárban elhunyt Nyers Lászlónak a képe a terem fő helyén


Így Mátyás Gábor is elégedetten értékelte az eseményt: – Nagyon sikeres rendezvényen vagyunk túl! Amikor ilyen nehéz helyzetben van a birkózás, hogy még az olimpiáról is törölni akarják, csak ilyen összefogással lehet hatni az elképzelések megváltoztatására. Sok ilyen rendezvénnyel kell felhívni a figyelmet arra, hogy ennek a sportágnak helye van az olimpián! A Nyers László emlékverseny különdíját a diák II. korcsoport 38 kilogrammos birkózójának, Kernács Palkónak ítélte a versenybíróság. A legtöbb technikai pontot elérő veteránbirkózó Turán Pál lett Tatabányáról, a legjobb veteránsportolónak járó díjat pedig az érdi Száva József vehette át.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!