Sport

2017.07.03. 18:05

Ne add Uram az esőt!

Nagyon hangulatos, összességében igen sikeres bokszgálát szervezett, tartott szombaton este Rozman István klubelnök, a Team Rozman egyesület vezetője.

Jankó Árpád

Nemzetközi összecsapások, profik, juniorok is ringbe léptek, és a koronát a küzdősport gálára (K-1, profi boksz) egy női páros csatája tette fel. A Team Rozman Uganda versenyzője Patricia Apolot és a szarajevoi Selma Music vívta egymással a viadalt. Jobban mondva, annak csak az elejét.

- Alkalmaztam a bevált taktikámat. Ötütéses kombináció, visszalépés, négyütéses kombináció visszalépés, és újabb ötös sorozat következett. A bosnyák lánynak erre nem volt ellenszere. Már a menet elején leléptette a a bíró - így foglalta össze a küzdelmét az ugandai Patricia. Azt még a lelkemre kötötte, hogy feltétlenül írjam meg: Köszönöm Istennek, hogy szombaton a gála idején elhessegette az esőfelhőket a Dózsa mozi terén. (Az ugandai nép egyébként rendkívül vallásos.) - Egy kis városnak megmutattam a szívemet a küzdelmemmel - folytatta. - Már negyedszer vagyok itt. De ismét hálás vagyok a városi önkormányzatnak, amely együtt tud működni az emberekkel - tette még hozzá.

De a klubelnök Rozman István sem fukarkodott a dicsérő szavakkal.

- Én is köszönöm a városnak, rendezőknek, a Dózsa mozinak a támogatást. Jövőre ismét eljövünk Dunaújvárosba egy új programmal. Elégedett vagyok a versenyzőim eredményeivel. Egy szenvedett vereséget, egy döntetlen és négy győzelem született a mieinknél. De számomra a kellemes meglepetést a tizennégy éves Kolompár Kitti győzelme és a másik junior, Horváth Marcell döntetlenje jelentette. Nagy akarattal küzdöttek. Szintén remek csatát vívott a két nehézsúlyú, a budapesti Czene László és a paksi Kutasi György. Czene győzött, de fej fej mellett zajlottak az események. A közönség nagyon élvezte.

Kampalában, a fővárosban Patricia már oktatja a fiatalokat. Kick-box és gimnasztika foglalkozásokat tart egy nemzetközi iskolában.

- Nagy tervem, hogy segítek a gyerekeknek a nevelésemmel, az oktatással. Kick-box mérkőzéseim száma már tizenöt, a profi bokszban pedig a mostani volt a második mérkőzésem. A legjobb akarok lenni továbbra is. A profi bokszban most építem a karrierem - vette át a szót.

Minezt teszi társa, Rozman István támogatásával. Most mindketten nyári pihenésre készülnek, Ugandában. De augusztus végén egy egyiptomi ellenféllel is megmérkőzik a fekete szépség, mégpedig szülőhazájában, Ugandában. Azután pedig szorgalmasan edzenek a Team versenyzői, merthogy egy év múlva Dunaújvárosban visszavárja a közönség a küzdősport szereplőit egy hasonlóan sikeres gálán.

A dunaújvárosi gála győztesei. Csizmadia Gábor (Team Rozman) 3:0, Kolompár Kitti (Sukothai Team Thai Box) 3:0, Kutasi György (Paks) 3:0, Bischoff-Horváth Marcell (Sukothai Team, Szombathely) döntetlen, Ivancsics Péter (Sukothai Team, Szombathely) ellenfele megsérült, Sári Zsolt (Pécsvárad) 2:1, Szappanos Dávid (Sukothai Team, Dujv.) 3:0, Patricia Apolot (Team Rozman Uganda) technikai KO, Varjasi Viktor (Sayu Gym Pécs) TKO.

A magyar-szerb nemzetek csatájában mindhárom magyar győzött: Spéth Norbert, Vidákovics Patrik, Fábián Kristóf.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!