Sport

2017.01.01. 17:10

Négy évtizede a sportágban - Kovács József úszóedző szerint nincs értelme mellébeszélni, itt a stopper az úr!

Dunaújváros - Kovács József, a Dunaferr SE úszóedzője több mint negyven éve gyakorolja hivatását, és 1980 óta ezt Dunaújvárosban teszi. Kezei alatt olyan sportolók nőttek fel, mint a búvárúszó Fabó Éva, a triatlonos Hóbor Péter, vagy az úszók közül Varga Dóra, Berzlánovits Éva, Csépányi András, Balog Gábor, illetve Takács Krisztián nevét említhetjük.

Szóládi Zoltán

Ráadásul a mostani csoportja is igen sikeres, remek esztendőt tudhatnak maguk mögött.

- Kikkel dolgozik Takács Krisztiánék távozása óta, és milyen eredményekkel?

- A pályafutásomban még nem fordult elő ilyen eset, mint ebben az évben, hogy ketten, közösen dolgozunk Szabó Gergővel. Neki öt-hat tanítványa került át a nagy csoportba, és ketten igazgatjuk a korosztályt, a serdülőktől az ifjúságiig bezárólag. Ez egy tizenhat fős táraság, ahol a legidősebb Szöllősi Martin.

- Ha jól emlékszem, Szabó Gergő is tanítványa volt.

- Igen, ő is úszott, legnagyobb eredménye ifi Eb-n döntős pozíció volt, az ötödik lett 400 méter vegyesen, és valóban, az edzője is voltam.

Kovács József kis megszakítással 1980 óta dolgozik az uszodában, ami szerinte párját ritkítja
Fotó: Ady Géza

- Egy mondat erejéig térjünk vissza Takácsékra. Miért váltottak klubot?

- Hétköznapi, magyar történet ez. Mi nem tudtunk megfelelő anyagi támogatást biztosítani a felnőttek versenyeztetéséhez. De, aki valami szenzációt sejt, azt ki kell ábrándítanom, sárdobálás nélkül, békében váltunk el egymástól.

- Több mint negyven éve edző. Mióta munkálkodik a városban?

- Jómagam 1980 óta dolgozom itt, azóta benne vagyok - egy kisebb megszakítással - a KEP-es programban (ez a kiemelt edzői program - a szerk.). Három évet a MOB-nál töltöttem, ezt leszámítva megszakítás nélkül a Dunaferrnél, illetve jogelődjénél, a Kohásznál vagyok főállásban, ami szerintem párját ritkítja. De ez jó, mert azt jelzi, hogy életképes a szakosztályunk - mondja mosolyogva, majd megtoldja: - Ha sikerül, innen megyek el nyugdíjba, mert már ez is közeleg, hiszen 1955-ben születtem.

- Elevenítsük fel, hogyan is került a medence közelébe!

- Zalaegerszegi gyerekként fiatalon fociztam, de az uszodával szemben laktunk, és egyszer lementem egy válogatóra, ahol mindenkit megvertem gyorsúszásban. Természetesen ott ragadtam, így lettem úszó. A folytatás pedig eleve determinált volt.

- Mi fogta meg a sportágban? Miért szép az úszás?

- Talán az motivált, hogy magamra vagyok utalva. Nem mondhatom azt, hogy a kapus rosszul védett, itt nem lehet másra hárítani a felelősséget a csapatjátékokkal ellentétben. Ugyanakkor a saját egónkat ki lehet teljesíteni. Jómagam már középiskolában is oktattam, 1973 óta az uszodában vagyok. Az is érdekelt, hogy a tanítványaim érdekében miként tudom érvényesíteni az akaratom, a szakmai elképzeléseimet azért, hogy az adott sportoló eredményesebb legyen. Mert azt nem lehet megmondani előre, hogy kiből lesz olimpiai bajnok, ellenben azt igen hamar lehet látni, kiből nem lesz úszó. Az is foglalkoztatott, hogy mi az a maximum, amit ki lehet hozni a tanítványokból egészségkárosodás nélkül. Persze magammal szemben is mindig elégedetlen voltam, és szerettem volna nemzetközi szinten dolgozni.

- A 2016-os év sikeresnek mondható?

- A mi csoportunkban tavaly szép eredmények születtek. Az Arany Üst fennállása óta a legjobb eredményekkel rukkoltunk elő, tucatnyi aranyérmet gyűjtöttünk. Selmeci Levente négyet, Fekete Dóri három aranyérmet szerzett. Szöllősi Martin és Fekete Dóra volt az ifi Eb-n, ahol váltóban a negyedik helyet Szöllősi eltudta csípni, és szépen jönnek fel a fiatalok is. Szlobodnyik Dávid a győri nemzetközi versenyen új korosztályos csúcsot úszott 100 méter pillangóban a 2003-asok között, és vezeti a ranglistát. Kállai Botond a 2004-esek között áll az élen, Selmeci Levente 400 méter vegyesen, Szöllősi Martin 50 mellen listavezető. Ott vagyunk az élmezőnyben! Weiter Dávidnak sikerült talán kevésbé ez az éve, de nála ez iskolai elfoglaltságának tudható be. Nagy meglepetés volt Horváth Evelin teljesítménye, aki tizenhárom évesen, a rövidpályás ob-n hatodik lett. Remélhetőleg a jövőben ki tud teljesedni sportkarrierje. Szintén nagy tehetség Lack Bianka, aki a korosztályában a második 50 méter gyorson.

- Kiből lehet úszó? Milyen adottságok szükségesek hozzá?

- Előre nem lehet látni, hogy serdülőkorban milyen alakváltozásokon mennek át a fiatalok. Ilyenkor megváltozhat az ifjú vízfekvése, fajsúlya, csaknem újra kell úszni tanítani a gyermekeket. A lányoknál 12, a fiúknál 14 éves kor körül dől ez el. Ha nincsenek eredmények, akkor leülünk megbeszélni, hogy érdemes-e napi hat órát eltölteni az úszással, hogy érdemes-e ekkora áldozatot hoznia, és sok mindenről lemondania a fiatalnak. Persze ezt az áldozatot idézőjelben mondom, mert erkölcsileg azért sokat visszakap egy sportoló.

- A közelmúltban igazi dráma folyt a szövetségben. Ön hogyan látja a helyzetet?

- Demokratikusan nem lehet irányítani, a vezetésnek egy jó értelemben vett diktatúrának kell lennie, mert ha mindenki beleszól a dolgokba, akkor csak káosz lesz. A szövetségben az volt a gond, hogy nem mindenki azt látta el, ami feladata lett volna. Egy főtitkár ne szakmázzon, ne ő állítsa össze az utazó csapatot, ne ő legyen, aki döntéseket hoz. Talán az volt a legnagyobb baj, hogy Kiss László kiesett a csapatból, mert neki nagyobb tekintélye volt, mint másnak, de az ismert körülmények miatt, ez nem lehetett másként. Talán Shane Tusup fellépése jobban megmozgatta az állóvizet a kelleténél. Az amerikainak a habitusa furcsa, mindenre azonnal ugrik. Nem is szakmailag, hanem a civil szerepvállalása és a fellépése problémás. De azt is meg kell hagyni, hogy mindig azok az edzők elégedetlenek, akiknek nem viszik el a sportolóit a versenyekre. A stopperrel nem lehet vitatkozni! Ha megvannak az idők, akkor bármi elérhető, ha nem, akkor nincs miért szájalni. Talán a jövő bajnokai programon változtatnék, a tapasztaltabb sportolókra jobban fókuszálnék, azokra, akik évek óta hozzák az eredményeket, akik rendre ott vannak a döntőkben, ha nem is dobogón. A hazai sportszeretőket kissé elkényeztették az úszók az utóbbi években, mert mindig ott vagyunk az érmes helyeken. Kijelenthető, vannak tehetségeink, jól állunk.

- Mi az, ami személy szerint fájó pont?

- Az fáj egy kicsit, hogy a Dunaújváros Sportjáért címet soha nem érdemeltem ki, holott szinte minden tanítványom megkapta már. Tény, nem vagyok könnyű ember, sőt egyesek kimondottan nehezen kezelhetőnek tartanak, és pályám alatt sok összetűzésem volt a vezetőkkel, de mindig a sport és a sportolóim érdekében történt mindez, mert szeretem a szakmám.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!