Sport

2017.03.31. 17:31

Négyből csak egy sikerült

Dunaújváros - Az asztalitenisz csapatbajnokság immár a tavaszi szezonban az ötödik fordulónál tart.

Jankó Árpád

Továbbra is négy gárdával próbálkoznak a pontszerzéssel. Ezen a hét végén a DASE első csapata a Pestújhely vendége volt.

Nem sikerült jól a mérkőzés első szakasza, mert mindkét páros küzdelmet a hazaiak nyerték. Szerencsére a folytatásban már felzárkózott a DASE csapata. De sajnos azt a minimális előnyt, amit a párosgyőzelmekkel elért az otthon játszó Pestújhely, a hazai gárda végig megtartotta. Így kikapott a DASE. A dunaújvárosiak legjobbja ezúttal Nemes Szilárd volt, aki minden mérkőzését megnyerte.

A második csapat is idegenben, a Kodolányi DSK csarnokában játszott. A dunaújvárosi együttes nagyszerűen pingpongozott. Furkáék nem csak a párosokat nyerték meg, de a folytatásban is győzedelmeskedtek, mégpedig jelentős fölénnyel voltak jobbak a Kodolányi asztaliteniszezőinél. Furka Attila hibátlanul pingpongozott, minden mérkőzésén győzött. A harmadik csapat nem járt sikerrel, Sárbogárdon kikapott. A negyedik együttes itthon vesztett a Polgárdi csapata ellen.

Pestújhely - DASE I 10-8

Győzött: Nemes Sz. 4, Mizsei T. 2, Mizsei M. 2.

Kodolányi DSK - DASE II 6-12

Győzött: Furka A. 4, Novák Z. 3, Kada I. 2, Fógel Sz. 1, a Furka-Novák és a Kada-Fógel pár 1-1.

Sárbogárd II - DASE III 12-6

Győzött: Bodó L. 2, Nagy F. 1, Mizseiné 1, Gugi B. 1, a Nagy-Gugi pár 1.

DASE IV - Polgárdi II 2-16

Győzött: Rostási A. 2.

A csapatbajnokság mellett más program is várja az asztaliteniszezőket, főképp a fiatalokat. Vasárnap, április 2-án második alkalommal rendezi meg a Dunaújvárosi Asztalitenisz Sportegyesület a 2015-ben nyolcvan éves korában elhunyt Semsei Sándor emlékét megőrző versenyt. A viadalon serdülő fiú-leány, újonc fiú-leány számokban lehet majd játszani. A versenyt, amely remélhetően egyre népszerűbb lesz 9 órai kezdéssel a Móricz Zsigmond Általános Iskola tornatermében rendezik meg, minden bizonnyal a Fejér megye valamennyi utánpótlással foglalkozó szakosztály részvételével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!