Sport

2016.08.25. 16:30

Nem pihen a védekezésben Hornyák Bernadett

A tizennyolc éves Hornyák Bernadett a női ifjúsági (U18) kézilabda világbajnokság csoportmérkőzésein Pozsonyban brillírozott. Öt találkozón több mint ötven gólt szerzett. Ez a szám igencsak felkelti az ember érdeklődését. Ki is ő tulajdonképpen?

Jankó Árpád

Bernadett a rövidesen kezdődő NB I-es bajnokságban már a Dunaújvárosi Kohász játékosaként szerepel. Gödöllői származású, és ott Majoros Gusztáv volt a nevelő edzője, akire nagyon hálásan emlékszik vissza. Csömör-MTK színekben NB I B-ben játszott, majd 2015-ben Hajdu János a Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) szakágvezetője vitte el Balatonboglárra. Ifj. Kiss Szilárd edző foglalkozott vele az utóbbi két évben. De most nyáron Bernadett döntött. Mivel ő már a NEKA csapatában a legidősebb korosztály tagja, úgy gondolta, hogy váltani kell.

Hajdu János, szövetségi edző, szakágvezető Hornyák Bernadett passzolási készségét, gólképességét kiválónak tartja a válogatottban Fotó: Zsedrovits Enikő

- Hajdu János is támogatta a döntésemet. Ő is azt mondta: Kész vagy az NB I-re . De ősztől junior válogatottként is játszom az NB I-ben, tehát kettős terhelésem, szerepem lesz.

- Miért választotta a Dunaújvárosi Kohászt?

- Szintén Jani bá mondta: bárhová mész, nincs számodra rossz döntés. Szabad utat kaptam a választásra. Csábított a Debrecen, az Érd, az MTK, de én a Kohászt választottam. Radulovics Bojana, Horváth Tibor, Szemenyei István, és akikkel beszéltem szimpatikusak voltak nekem, s amit elmondtak az is az volt. És még valami, ami számomra nagyon fontos: az edző személye. Zdravko Zovko szakmai tudását ismerem és tisztelem. Ő komoly szaktekintély.

- Balátlövő, irányító. És hogy ízlik egy NB I-es csapat felkészülési munkája?

- Hát a felnőtt korcsoport más világ, más terhelés, más felkészülés. Kezdetben éreztem: ennyi munka már nagyon sok. De örültem is neki, mert tudtam és tudom, hogy ez a zsúfolt, nehéz program az én jövőmet is szolgálja. Majoros edző mellett nőttem fel, s tőle tanultam: mindig nekem kell megoldani a feladatot, más nem teszi meg helyettem. Azaz nem várhatok senkire sem. Nem is szeretem, ha sokat dicsérnek. A kritika legyen negatív, de igaz. Különben sem vagyok a játékommal teljesen megelégedve. Mindig átgondolom: mi volt az, amit elrontottam. Ebben segít a bátyám, aki futballozott. Most a legnagyobb kritikusom. De örült a Kohász Kupa győzelmünknek.

- Hát akkor miben kell javítania?

- A védekezésem nem tökéletes. Ezen változtatni kell, többet kell ütköznöm. Hajdu János megjegyezte: egymás után dobom a gólokat, a védekezésben pedig kipihenem magam. De ez a múlté.

- És az erények, a sikeres mozdulatok?

- Gyorsult a játékom, a passzolás pedig az egyik fő erősségem, de talajról is tudok keményeket dobni. A közbe lövésekkel is szereztem több találatot. Az összpontosításban, a gondolkodásban fejlődtem.

- A posztján, balátlövőben vannak riválisai. Lesz küzdelem a posztért...

- Ez nem baj, sőt jó ha több játékos vár a bevetésre egy poszton. A csapat vezetői tudnak választani, és nem szabad elfelejteni, adódnak sérülések is. A versenytársaimnak más a stílusuk, ők inkább lövésekre koncentrálnak, én pedig az irányításra is. Sok az új játékos, de majd összeáll a csapatunk. A legfontosabb, hogy a védekezés működjön. Hogy igazi csapattá váljunk ahhoz több idő kell, bár nekem olyan sok gyakorlási lehetőségem a felkészülésben nincs, mert szeptember 13-án a junior válogatottban már játszom a Ferencváros ellen bajnoki meccsen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!