Sport

2016.06.29. 15:45

Továbbra is népszerű a falvakban a gyereksakk-sorozat

Dunaújváros - Most már azt is mondhatjuk a Király Sakk Sportegyesületről, hogy patinás, sok év óta működő klub. Ahogy pedig a jelenlegi működését figyeljük, a náluk sakkozók, sportoló gyerekek, fiatalok örömmel játszanak az NB II-es bajnokságban és a megyei bajnokságban is.

Jankó Árpád

Tagjaik közül nem találunk kivételes képességű zseniket, akik magántanulókként napi nyolc órákat edzenek a sakktáblára hajolva, és megcélozzák az országos hírnevet nem kevés stresszel vagy annál is többet. Ez a hitvallása Katona Ferencnek, a Király Sakk SE vezetőjének.

- Semmiképpen nem akarunk mindenáron élversenyzőket kinevelni. Különben is rengeteg stressz éri a mai gyerekeket, és mi ebbe a folyamatba nem szeretnénk belehajszolni a sakkozó fiatalokat. Persze, aki zseni, annak a családja és ő maga is vállalja az ezzel járó terheket, megpróbáltatásokat. Nekünk az is nagy boldogság, hogy ebben az évben is rendkívül népszerű volt a gyereksakk-sorozat. Eddig hármat rendeztünk meg, ősszel még négy faluban szervezünk sakkozók napját. Egy helyen sokszor százan is megjelennek a szülők gyerekeikkel együtt. A községek polgármesterei, iskolaigazgatók már nagyon várnak bennünket. Nagylókon csak alsós gyerekeket tanítanak, mégis ragaszkodik a falu a sakkozáshoz. A fiatalokkal a megyei bajnokság negyedik helyén állunk. Az NB II-es felnőtt csapatunkkal pedig minden évben sikerül a középmezőnyben végeznünk.

Katona Ferenc és a sakkozás iránt érdeklődő táborozó gyerekek. A sakkpartit számítógépen követik

- Nemrégiben Ön letette a nemzetközi versenybírói tanfolyam utáni vizsgát, amihez gratulálunk. Ez jelent valamilyen előnyt a sakkozó dunaújvárosiak, sakkversenyt rendezők számára?

- Nagyon sokat. Ezek után már tudunk FIDE-versenyt rendezni, mert van hozzá versenybíró. Egy ilyen viadalt már szervezett is a Király Sakk SE júniusban. Kisbérről, Budapestről, Esztergomból, Mórról is érkeztek versenyzők. Júliusban, augusztusban is lesz verseny az MMK-ban.

- Most is itt találkozunk, a százötös teremben, ahol nagy a zsivaj a sakkpartik közben...

- Nyári egyhetes tábort rendeztünk, ahol tizenhárom gyerek szórakozik, sakkozik reggel nyolctól négyig. Van közöttük abszolút kezdő is. De majd később a Csillagvirág óvodában és a Dózsa iskolában is működtetünk sakk szakkört. Tucatnyi kisgyerek sakkozik már ebben a két oktatási intézményben. Tehát nem bajnokokat, sztárokat akarunk mindenképpen tenyészteni, hanem jól gondolkodó fiatalokat, akiknek hasznára válik majd a sakkozás, és még szórakoznak is a pepita tábláknál, vagy akár a számukra megfelelő bajnokságban is versenyezhetnek.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!