Sport

2017.02.26. 15:30

"Nem volt biztos, hogy túlélem" - Fa Nándor kihozta önmagából és nagyszerű hajójából is a maximumot

Budapest - Nem tévedés a címben megfogalmazott gondolat. Mint ahogyan a Magyar rapszódia hangjainak felcsendülése után Fa Nándor beszámolójából kitűnt, valójában két hőse volt ennek az útnak. Maga Fa Nándor, a vitorlázó és a hajó, a Spirit of Hungary.

Tihanyi Tamás

Soha nem akartam hős lenni, nem is érzem magam annak. De a szavak kevesek ahhoz, hogy visszaadjam a valóságot. A hideget, a vizet, a félelmet. Nem vagyok félős, de bizony voltak olyan pillanatok, amikor nem fogadtam volna a következő 20 percre, hogy túlélem. De valamiért a Teremtő azt akarta, most itt legyek veletek - kezdte Fa Nándor a beszámolóját.

"Négy évvel ezelőtt határoztam el, hogy még egyszer nekifutok a Vendée Globe-nak azzal a tapasztalathalmazzal, ami mögöttem van, s e célért építek segítőimmel egy hajót. A Zoltek vállalat akkori vezérigazgató-helyettese a csopaki mólón azt mondta: Nándi, ha építenél még egy hajót, akkor segítünk neked. Azt sem tudtam, ki ő, de aztán kiderült, komoly ember, és komolyan gondolja, amit mond. Feltettem a kérdést, hogy ennyi év után nekivághatok-e? A gyerekeim azt mondták, nosza, igazából azt sem értik, miért hagytam abba. De a feleségem már jobban tudta, hogy ez mit jelent, kicsit óvatosabb volt, de aztán ő is mellém állt, és belevágtunk. Megszületett a Spirit of Hungary projekt azzal a céllal, hogy mi, magyarok megmutassuk a világnak, mire vagyunk e területen is képesek. Építettünk egy hajót karbonból, olyan anyagból, aminek korábban még a közelébe se kerülhettünk."

Fa Nándor most már pezsgővel a kezében elevenítette fel az emberi teljesítőképesség határát súroló, 93 napon át tartó versenyének a legemlékezetesebb részeit Fotó: Kricskovics Antal

"Talán így kimondani durva, de én egészen a Vendée Globe-ig mindent edzésnek tekintettem, mert tudtam, hogy a hajóval és magammal kapcsolatban is tapasztalatot kell gyűjtenem ahhoz, hogy a rajtnál minden olyan legyen, amilyennek lennie kell. Hosszú küzdelmek, árboc- és vitorlavesztés után jutottam el a rajtig. Egy hajót az összes szabálynak megfelelővé tenni nagyon hosszú utat és küzdelmet jelent. Már 1996 óta égett bennem a vágy: azóta, hogy ütköztem egy tankhajóval, azóta, hogy a generátorom elromlott, aztán elektronikus problémáim és egyebek miatt azt a versenyt feladni kényszerültem."

"November 6-án rajtolt el a mezőny a Föld 29 legjobb hajójával és legjobb szkipperével. Miért voltam közöttük? A választ még mindig keresem. Tény, hogy az óceánok világa jó lehetőséget ad az elmélkedésre, arra, hogy válaszokra várjunk. Igen, kerestem a választ sok olyan lényeges kérdésre, amire a szárazföldön általában, a mindennapok során nem szoktuk. Arra, miért vagyunk a Földön, mi a dolgunk, ha van Teremtő, mi a célja velünk? Jelentem itt és most, nem találtam meg a legfontosabb választ annak ellenére sem, hogy hihetetlen mennyiségű időt töltöttem el azzal, hogy a természet jeleiből próbáltam olvasni. Ennyi idős fejjel azt mondom, a Lényeget soha nem fogjuk megtudni.

 

Az óceánok világa jó lehetőséget ad az elmélkedésre Fotó: Kricskovics Antal

A Spirit of Hungary fantasztikus hajó, amit mi magunk terveztünk: tény, hogy elsősorban én. Kápolnásnyéken egy kft. kezdte az építkezést, majd egy évig dolgoztam rajta Fehérváron, később további három évig folytattuk a munkát. Volt a történetben néhány vargabetű, meghiúsult verseny, mert a hajó héjszerkezete szétesett. Ez egy év időveszteséget jelentett, az anyagiakról nem is beszélve. A Barcelona World Race-t kellő arcátlansággal edzésnek tekintettem, és valóban nem tudtunk megfelelően felkészülni, ezért eredeti társam el se vállalta az indulást, így kerültem Conrad Colmannal egy hajóba. Hosszú és kemény, igazán jó edzőmenet volt kritikus pontokkal. Aztán átalakítottuk a hajót a Vendée Globe-ra.

Akadtak a rajt előtt bőven műszaki problémák, hiszen ledőlt az árbóc, és vitte magával a vitorlákat, a köteleket is. Új árboc kellett, de erre nem volt pénz. Beszereztem egy használt árbócot, amin négy hónapig dolgoztam, és azzal álltam rajthoz Les Sables d Olonné-ban. Ha valamire igazán büszke vagyok, akkor arra, hogy úgy mentem végig, hogy egyszer se kellett felmásznom rá. A sors akarta így, hogy sokkal jobb lett, mint amit elveszítettem, és ami most ott pihen Madeira mellett 4 ezer méter mélyen.

Pontosan tudtam, hogy a mezőny legalább fele nálam gyorsabb hajó. Egy részük még olyan szabályok és körülmények között épült, amely többet megengedett, mint nekem. A közvélemény úgy hiszi, a kiesett hajók ütköztek és megsérültek, a versenyző pedig peches volt, de én úgy gondolom, ezeknek a hajóknak a nagy része nem ütközött semmivel, egyszerűen nem bírta az óceánt, a több tonnás víznyomást. Volt, aki azért mondta, hogy konténerrel találkozott, mert látott olyat sodródni. Ütköztem én is, úgy gondolom, egy bálnával, a tőkesúly megsérült, az út felétől nem volt rajta borítás, csak a rozsdamentes acél penge úszott a vízben, ezért nagy rezonanciával vitorláztam a célig. De a Spirit of Hungary kibírta.

A Vizcayai-öbölben borzalmas körülmények között vitorláztam. Nem éreztem semmit, már csak az életemért tudtam küzdeni. Aztán kezdett derengeni, jó sebességgel haladtam a part felé, megláttam az épületeket, a motorosokat, hogy jönnek felém. Akkor értettem meg, hogy tényleg vége. Nagyon elfáradtam fizikailag és lelkileg is Fotó: Török Brigi

A meteotaktika fontos része volt a 93 napnak: mindig tudni, merre vitorlázom, hogyan használhatom ki a ciklonok szeleit. Naponta négyszer-ötször, hatszor lefuttattam az optimális útirány javaslatát, s megcsináltam a saját programomat. Közben figyeltem az ellenfeleket, Conraddal pedig még egy házi versenyt is rendeztünk. Törvény, hogy a távolság elvesztését sebességgel nem lehet behozni: Conrad ezt próbálta meg, és kifizette az árát.

A Horn-fok legendás pontja a Föld-kerülő versenyeknek, de a mi olvasatunk szerint az a kijárat. Mert a Jóreménység-foknál belevitorlázunk a déli szelekbe, s attól kezdve 5 hétig igen hideg, igen gyors szelekben kell haladni. Nagyon vizesek ezek a menetek, folyamatosan 20 csomónál gyorsabban haladunk, s ilyenkor szinte ki sem lehet lépni a fedélzetre. Aztán elérjük a Horn-fokot, és attól kezdve már hazafelé jövünk, egyre melegebb lesz, a lábam elkezd kiengedni. Bár még mindig el van zsibbadva, még fél év, mire teljesen rendbe jövök. Itt állok látszólag rendesen, de bokától lefelé nem sok mindent érzek.

Az Atlanti-óceánon volt az egész verseny legkeményebb menete a Falkland-szigeteken túl, ahol egy óriási ciklon alakult ki. Talán otthonról érthetetlennek látszott, amit tettem, de csak azt tehettem. Belementem a ciklonba, megvártam, hogy elvonuljon, s abban a szélben jöttem, amit maga után hagyott. Nagy sebességgel közeledtek hozzám a vetélytársak, az előnyöm 3-400 mérföldre olvadt. Tudtam, hogy a mögöttem haladók kivitorláznak a szélből. Aki mögöttem jött, azt mondta később, annyira elfáradt a Horn-foknál, hogy utána semmi sem érdekelte, csak az, hogy el onnét. És hibázott.

Három napig tartott, mire átvergődtem egy szélcsendes zónán, aztán utolsó éjszaka kaptam egy levelet kedves barátomtól, Perényi Pétertől. Azt kérdezte, hogyan éltem át az utolsó éjszakát. A Vizcayai-öbölben borzalmas körülmények között vitorláztam. Nem éreztem semmit, már csak az életemért tudtam küzdeni. Mentem egy sebességrekordot is, de rettenetes volt: ordított a szél, hordta a havat a képembe, és nem fogadtam volna rá, hogy túlélem. Aztán kezdett derengeni, jó sebességgel haladtam a part felé, megláttam az épületeket, a motorosokat, hogy jönnek felém. Akkor értettem meg, hogy vége. Nagyon elfáradtam fizikailag és lelkileg is.

Egy korábbi versenyen megtörtént, hogy megírtam a végrendeletemet, most ilyen holtpontom nem volt. De amikor a végén azt láttátok, hogy ugrálok a fedélzeten, valójában már alig álltam a lábamon. A helyezésem sokkal jobb lett, mint amit vártam, hiszen a realitás a 15-20. helyezések valamelyikének a megszerzése volt. Sokan mondják, hogy a kiesetteknek nem volt szerencséjük, de ez nem így van. Az út első felében történtek a sérülések, ami eltörhetett, az eltört, ami beszakadhatott, az beszakadt, utána már alig. Az óceán elvette azokat a hajókat, amelyek nem voltak elég jók.

Fantasztikusnak érzem a nyolcadik helyezést, mert a mögöttem jövő hajók gyorsabbak voltak, és az időjárási taktikával vertem meg őket. Sikerült fegyelmezetten végigcsinálnom a versenyt, kihozni a hajóból és magamból is a maximumot. De ehhez az kellett, hogy átkapcsoljak gépi üzemmódba, így az érzékeim nem csaptak be, és nem hoztam rossz döntéseket. A hajó sokkal többet bír, mint mi, emberek, ám a végére a hajó is elfáradt: a kötélzet, az elektronika, minden. De végigcsináltuk mi ketten.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!