Sport

2016.01.06. 20:55

Nemzetközi felkészülés a szezonra

Dunaújváros – Válogatottjai nélkül egy szerbiai edzőtáborral elkezdte a felkészülést a dunaújvárosi Főiskola Maarsk Graphics női vízilabdaegyüttese.

Gallai Péter

A dunaújvárosi csapat vasárnap utazott el Belgrádba, ezzel viszonozva a szerb válogatott dunaújvárosi vendéglátását és terveik szerint ma térnek haza. A külföldi edzőtáborból az Európa-bajokságra utazó két játékos, Kasó Orsolya és Garda Krisztina mellett hiányozott a ligaválogatottal szintén a miskolci tornán játszó Gurisatti Gréta, Somhegyi Noémi, Horváth Brigitta és Menczinger Kata.

A tavaszi szezonban már nem láthatjuk Barna Edinát (14), a kapus bejelentette: befejezi a játékot Fotó: Ady Géza

– A keretet így az ifikkel töltöttük fel, sőt, a legjobb gyerek korosztályúak közül is többen, amolyan jutalomként, a csapattal tarthattak. Nem kell ecsetelnem, mit jelenthet a fiataloknak, ha egy válogatott ellen játszhatnak és örömmel mondhatom, megállták a helyüket – mesélte Kis-Primász Ágnes szakosztályvezető, aki a folytatásról szólva azt is elmondta: a ligaválogatottak pénteken csatlakoznak a többiekhez. Jövő héten szerdán pedig Dunaújvárosba érkezik két elit klubcsapat, az orosz Kirishi és a görög Glyfada, akikkel közösen gyakorolnak a mieink.

A hellén együttes edzője az a Szilágyi Péter, aki korábban dolgozott a DFVE klubjánál, a lánya,Dorottya pedig az újvárosi együttes erőssége. Majd péntektől csatlakozik a Szeged és az Eger is, velük kiegészülve vasárnapig edzőmeccseket játszanak egymással a csapatok. Egyébként egészen idáig Brávik Fruzsina kezében lesz a karmesteri pálca, valamint a munka irányítása, ugyanis Mihók Attila vezetőedző addig külföldön tartózkodik családjával. A szakosztályvezetőtől megtudtuk azt is: egyik kapusuk, Barna Edina bejelentette, felhagy az aktív élvonalbeli sportolással és diplomája megszerzése után inkább a civil életre koncentrál. Kiderült az is, a műtött holland Slagterre a tavaszi szezonban már biztosan nem számíthatnak, viszont a szintén operáció után álló Mchunu Hlengiwe és Sinka Gréta már elkezdte az edzéseket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!