Sport

2016.11.18. 16:20

Nincs lehetetlen előttük-Az Újpest legyőzése nagy pluszt adhat a kupa négyes döntőjére

Dunaújváros - Nem mindennapi sikert ért el a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízilabda csapata szerdán, amikor fantasztikus játékkal 7-4-re legyőzték a bajnok Újpestet.

Gallai Péter

Talán már mindenki azt hitte, az Újpest együttese idehaza verhetetlen, hiszen másfél esztendeje, egészen pontosan 2015. május 20-a óta nem kaptak ki. S a nemzetközi porondon is csak egyszer, az Euroliga áprilisi döntőjében. Nem semmi sorozat, s nem volt semmi az a produkció sem, amivel a DUE-Maarsk gárdája megszakította magyarországi győzelmi szériáját a bajnoknak és kupagyőztesnek. A 7-4-es diadal után Mihók Attila vezetőedző hosszabban is értékelte a sikert, s arról is beszéltünk, ebből mit tudnak profitálni a hétvégi, dunaújvárosi Magyar Kupa négyes fináléjában.

A győzelem titka egyértelműen a védekezés volt, a négy kapott gól meg önmagáért beszél. - Azt kell mondjam, végig stabil volt a védelmünk, az első félidőben akadt pár pillanat, amikor vagy Kasó tett hozzá, vagy Menczinger blokkolt egy valószerűtlent a fejével. Alapvetően jól zártunk, ezért az Újpest lövései picit túlhelyezettebbek lettek. Ebből adódóan bátran támadtunk, türelmesen megvártuk a lövések pillanatát, s az elején két gólnál is jól pattant a labda, ami a védekezés jutalma volt - kezdte a szakember.

- Annak ellenére nyertek így, hogy 6-0 volt a kiállítási arány az UVSE javára a meccs felénél...

- Igen, ez jelentős különbségeket mutat, ám mivel szoros emberfogást játszottunk, ez részben érthető. Szerintem benne volt a meccsben, hogy öt-hat fórt kapunk, kettő lett a vége. Ám ennek ellenére ma nem kellett több, mert annyira dinamikusak, motiváltak és önbizalommal teltek voltunk, hogy nagyon kevés kikényszerített hibát vétettünk, amit az UVSE meg szokott bosszulni. Ezúttal nem adtunk erre teret, s fura kimondani, végig kontrolláltuk a meccset.

- Európa egyik legjobb csapatát győzték le...

- Ez nagyon emlékezetes nap lesz, hiszen ezzel a kerettel ezt az Újpestet még soha nem tudtuk megverni. Természetesen helyén kell kezelni a sikert, ami nagyszerű győzelem volt, de ez még csak egy alapszakasz meccs, kaptunk érte három pontot. Minden játékosnak tudatosítania kell magában, hogy ilyen minőségű ellenfelekkel szemben kell érvényesülnie. Erre a találkozóra ezt jól elhoztuk magunkkal, az első perctől kezdve beleálltunk a test test elleni kontaktokba, ami azt eredményezte, hogy sokkal kevésbé volt ideje az ellenfélnek arra, hogy még egyet és még egyet húzzon, egészen ziccerig.

- Szombaton a Magyar Kupa elődöntőjében hazai medencében a BVSC ellen játszanak. Nem csak ez tény adhat nagy pluszt, hanem a bajnokverés is.

- A szerdai napot az örömnek szenteltük, hiszen olyan csapatot győztünk le, akit az ember pályafutása alatt ritkán tud. Csütörtöktől természetesen teljes mértékben a szombatra kell koncentrálni, nagyon nehéz ellenféllel játszunk, óriási öröm lenne itthon kupafinálét játszani. Azt pedig az elődöntő után meglátjuk, milyen gátakat tört át a lányokban ez a siker. Azonban az, hogy nyertünk egy ilyen találkozót, be kell épüljön az önbizalomba. Győztünk, nem is akárhogy. Mindenkinek azt kell tudatosítania magában, hogy erre képes, s erről a szintről kell tovább folytatni a játékot. Mint ahogy eddig is kellett volna.

Szombaton 14.30 órakor az első elődöntőben a Szentes az Újpesttel találkozik. A második összecsapás 16 órakor a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics -BVSC meccs lesz. A döntő vasárnap 13 órakor kezdődik, a harmadik helyért nem rendeznek összecsapást.

Be kell épülnie az önbizalomba ennek a sikernek, erről a szintről kell tovább folytatni.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!