Sport

2017.08.07. 18:05

Hazaérkeztek Dániából a kéziseink - Az utánpótláscsapatok játékosai már oroszlánkörmeiket mutogatják

DUNAÚJVÁROS Hazaérkezett Dániából a Dunaújvárosi Kohász felnőtt női kézilabdacsapata és három utánpótlás gárda, az U14-es, U16-os és az U19-es együttes, Meggyes Rita, Takács Józsefné és Vártok Ákos csapatai.

Jankó Árpád

A dániai vendégszereplésen György László felnőttegyüttese napi három edzés, tehát kemény fizikai munka mellett két mérkőzést is játszott. Egyet a Randers és egyet a Viborg együttessel.

Vártok Ákos együttese (U19) pedig megnyerte a Generation Handball Kupát. A felnőtt Kohász a Randers csapatától 30-25-re kapott ki. A turné utolsó napján pedig a házigazda Viborggal, a dán bajnokság negyedik helyezettjével 26-26-os döntetlent ért el a dunaújvárosi vendégcsapat.

A tornagyőztes Kohász ifjúsági csapata. Az első sorban középen örül Vártok Ramóna (99) kapus, aki a döntő legjobb játékosa címet kapta. Fent jobb szélen a csapat edzője, Vártok Ákos Fotó: Generation Handball

György László, a Kohász szakvezetője azt kérte a játékosaitól, hogy nagy sebességgel, sok futással essenek neki a Viborgnak.

- Ebbe a tempóba sajnos több hiba is becsúszott, és ezeket pedig az ellenfél kihasználta. A hátrányt ledolgozta a Kohász az első félidő végére (14-13). Majd a szünet után minden játékosnak adott lehetőséget a játékra a dunaújvárosi mester. Tomasevics kapus ragyogóan védett, és a végén nyerhetett volna a dunaújvárosi gárda, de egy időn túli hetessel egyenlítettek a házigazdák, így lett 26-26 - nyilatkozta György László.

Egyébként az újvárosi szakvezető nagyon elégedett volt a dániai vendégeskedéssel. A sportbarátság mellett a szakmai haszna a látogatásnak az volt, hogy idegen környezetben, ellenfelekkel komoly erőfejlesztés, terhelés mellett tudta a csapat a taktikai, technikai elemeket is gyakorolni két találkozón. A felnőttcsapat a hétfői szabadnap után ma délután már folytatja az edzésmunkát.

Vártok Ákosnak, az U19-es csapat szakvezetőjének is volt oka örülni.

- Az ellenfeleink között kiemelkedett a csapatunk teljesítménye. A mezőnyben komolyabb kihívást jelentett a tajvani Kaohsiung Commercial High Scholt csapatának játéka. Kellemetlen stílusban kézilabdáztak az ázsiaiak. Különösen a nyitott védekezésükre kellett odafigyelni, amely furcsa volt egy európai csapat számára.

A kép jobb szélén az edző, Takács Józsefné a Kohász serdülő III. csapatával, amelynek tagjai húsz együttes között a legjobb négy közé jutottak Fotó: Amatőr

A dunaújvárosi lányok tíz góllal verték meg a Viborg gárdáját, sok góllal győztek a Slagelse ellen, s a francia csapatot is legyőzték a második félidei játékkal. Végül a döntőben ismét összekerültek az ázsiai gárdával, amelyet legyőztek (17-9), s megnyerték a tornát is. A Kohász ifjúsági csapatában a döntőben mutatott remek teljesítményért Vártok Ramona kapta a mérkőzés legjobbja díjat.

Vártok Ákos a döntőről nyilatkozta, hogy amikor lányai belelendültek a játékba, a tajvaniak a hatos falat nehezen tudták feltörni, és a végére el is fáradtak.

- Örültünk a sikerünknek, de tény, hogy szükség lesz majd több komoly játékerőt képviselő csapatra is ezen a tornán. Vagyis kellenek a nehezebb ellenfelek, amelyek ellen nagyobb erőfeszítéseket kell produkálnunk. Kellemes és hasznos volt ez a dániai vendégeskedés. Sok mérkőzést játszottunk. De már itthon készülünk a pénteken a Dunaújváros Sportcsarnokban 13 órakor kezdődő tornára, amelynek tagjai a Siófok, a Kozármisleny, a Székesfehérvár lesznek rajtunk kívül. Előtte, csütörtökön szintén a felsorolt ellenfelekkel játszik Meggyes Rita serdülő gárdája. A torna 10 órakor kezdődik a városi sportcsarnokban. Egyszóval belelendültek a fiatalok is - nyilatkozta Vártok Ákos.

A kézilabda kedvelőinek érdemes megjegyezni azt is, hogy csütörtökön 17 órakor itthon a felnőttcsapat is játszik egy előkészületi mérkőzést, mégpedig az NB I/B-s Szeged ellen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!