Sport

2017.06.12. 18:25

Nyárköszöntő verseny - Szituációs pisztolylövészet külföldi résztvevőkkel

DUNAÚJVÁROS - Az elmúlt héten csütörtökön, pénteken és szombaton szinte megállás nélkül dörögtek a pisztolyok a dunaújvárosi lőtéren. A Dunaújvárosi Lövész Sportegyesület ismét nagy fába vágta a fejszéjét, és már a bevezetésnél leírhatjuk, hogy sikeres, nagyszabású lövészversenyt rendeztek a hazaiak.

Jankó Árpád

A Welcome Sunshine elnevezésű nemzetközi viadal, azaz a Nyárköszöntő verseny első napján átvették hivatalosan a szituációs pályákat, pénteken már közel negyven versenybíró is lőtt, szombaton pedig százan húzták meg a ravaszt. Gazda Gábor, aki a szituációs lövészverseny gazdája, az állomások megtervezője, aki az elkészítésben is főszerepet vállalt, most is versenyigazgatóként dolgozott a helyszínen. Egyébként az országban csak a debreceni pálya nagyobb a dunaújvárosinál. S ahogy azt már a dunaújvárosi viadaloknál megszoktuk, a résztvevők teljes elismeréssel beszéltek a dunaújvárosi verseny megrendezéséről. Ezért bizony sokan dolgoztak, és támogatták a sportegyesületet. Többek között Majer György és cége építette fel a pályát. De köszönet jár az Omni Sportnak, Kozma Eleknek és minden segítőnek. Egyszóval egy komoly nemzetközi verseny megrendezése után jár a gratuláció az újvárosi egyesületnek. Orosz, osztrák, német, horvát, szlovén, szlovák, horvát, cseh, szerb lövészek mellett természetesen a magyar klubok, harmincan, valamint a dunaújvárosiak is meghúzták a ravaszt. Az IPSC szituációs lövészverseny tizenkét pályán zajlott, amelyeket előzőleg a világszövetség is átvett, de a többi feladat, amit a klub megoldott - élelmezés, szállásolás, a verseny lebonyolítása - kiválóan sikerült.

A standard, open, classic, produkcion kategóriákban, a junior, lady, senior korosztályban versenyeztek egymással a résztvevők. Szlovák győztes mögött a dunaújvárosiak a második-harmadik helyeket szerezték meg. Ők: Vincze Zoltán, Krétai Levente, Puskás Géza, Salamon Tímea, Vas Imre. A női szakágban szintén dobogós helyeken végeztek: Pető Bea, Bicskei Bea, Bodó Kata. A juniorok eredményei: 1. helyen végzett Nagy Dominik, 2. Szegedi Bence, 3. Csatlós Tamás. Dobogós magyar lövők voltak még: Miglécz Gyula, Sajgó Zoltán. Örömteli, hogy végül a dunaújvárosiak a mezőny első harmadában végeztek. Méninger Jánosnak, Bak Róbertnek, Uhrik Ákosnak és Kecskés Ágnesnek is kijár a gratuláció. Ezt követően a dunaújvárosiak már a következő versenyre készülnek. Az IDPA viadalt szintén pisztoly kategóriában július első hetében rendezik meg. Ez egyben országos bajnokság is lesz, olyan szituációs verseny, amelyen külföldi sportlövők is indulhatnak. Majd ezek után néhány nap múlva következik a kétnapos Thunderx verseny, amelynek különlegessége, hogy kétszázhetven lövéses szituációs verseny, amelyre, azaz a tizenhat felállított pályára szintén száznál több résztvevőt várnak. Gazda Gábor versenyigazgató a mostani verseny után jól mondta: "Ezen a nyáron a dunaújvárosi egyesület nagyon belehúzott."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!